galéria megtekintése

Még nem ért véget a szakszervezeti háború

0 komment


Lencsés Károly

Az ügyészséghez fordult a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás, mert úgy vélik, a pénzük egy része jogellenes került a Ligához. A beadványt nagyrészt – hatáskör hiányában – elutasították. De arra még várni kell, hogy kiderüljön, kinek van igaza, mert a vasutasok további lépéseket fontolgatnak.

Tovább folyik a háborúskodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSZSZ), valamint a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája között. Amint hétfőn lapunkban is beszámoltunk róla, ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett a vasutasok érdekvédelmi alelnöke – jelenleg ideiglenes elnöke –, Bárány Balázs Péter, mert a szervezet gazdálkodásával kapcsolatban, többek között a Ligához fűződő viszonyukat illetően is jogsértéseket vélelmezett.

A Liga honlapján viszont szerdán az jelent meg, hogy az ügyészség Bárány beadványát már korábban – június 22-én – elutasította. Azt is írták, a panasz annyira titkos, hogy azt a szakszervezet elnökségének tagjai sem kapták meg. Gaskó István Liga-elnök szerda este pedig arra hívta fel a figyelmünket, hogy amikor Bárány minderről hétfőn a NOL-nak, majd kedden az ATV-nek nyilatkozott, már ismerte az ügyészség álláspontját – erre bizonyítéka van –, s félrevezette a közvéleményt, amikor ezt elhallgatta.

Mára viszont mindenről lehullott a lepel, mert a VDSZSZ honlapján megtalálható az ügyészséghez intézett beadvány, valamint az arra érkezett válasz is. A Bárány által jegyzett dokumentum szerint a bejelentés oka az volt, hogy „szakszervezetünk működésében és gazdálkodásában több, számomra olyan aggályos körülményt észleltem (...), illetve hozzám számos olyan tartalmú tagi bejelentés érkezett, amely magyarázatra szorul, és azonnali intézkedést igényel".

 

Ilyen aggályos ügynek tartotta Bárány egyebek mellett a Ligának nyújtott tagi kölcsönt, valamint azt, hogy feltételezhető: „a Munka Világa Alapítvány valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és szakszervezetünk a VDSZSZ közbeiktatásával, tudtunk és beleegyezésünk nélkül, általam ténylegesen nem ismert technikák alkalmazásával, jogi és alapszabályi feltételek hiányában, esetleg figyelmen kívül hagyásával, ellentételezés mellőzésével nyújtott, illetve nyújt anyagi javakat a Liga Szakszervezetnek, a Liga Akadémia Alapítványnak, egyéb jogi és szakszervezetünkhöz nem tartozó természetes személyeknek".

Az ügyészség a beadványt nagyrészt valóban elutasította, és arról tájékoztatta a bejelentőt, hogy a VDSZSZ Szolidaritásra, mint szakszervezetre a civil szervezetek működése feletti ügyészi törvényességi ellenőrzés hatálya nem terjed ki. Emiatt a működésének vizsgálatára sincs lehetőség. Ugyanakkor jelezték, hogy a civil szervezetek vezetőinek, mint természetes személyeknek a tisztségük gyakorlása során elkövetett esetleges visszaélései, illetve a vezetők személyes magatartása a jogi személy működése feletti törvényességi ellenőrzés tárgyát nem képezhetik.

Jelezték ugyanakkor, hogy a Munka Világa Alapítványra, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványra és Liga Akadémia Alapítványra vonatkozóan a beadványt elbírálásra, az abban foglaltak esetleges büntetőjogi vonatkozásainak vizsgálatára a Fővárosi Főügyészség hatáskörrel rendelkező osztálya részéré továbbították. A beadványt tehát nem elutasították, hanem az abban foglalt észrevételek egy részével az ügyészség hatáskör hiánya miatt érdemben nem foglalkozhatnak, bizonyos kérdésekben pedig más szervezeti egység állásfoglalását kérték.

Erre hivatkozva Bárány hangsúlyozta: szerinte az ügy így nincs lezárva. Egyrészt a határozat ellen jogorvoslattal élhetnek, másfelől pedig az esetleges visszaélések egy részét még vizsgálják – mondta. Közölte, hogy a továbbiakról – miután mérnökemberként nem ért hozzá – jogászokkal kíván konzultálni, és nem tartja kizártnak, hogy büntetőfeljelentéssel élnek majd. Azt viszont határozottan cáfolta, hogy a lapunknak, illetve az ATV-nek adott nyilatkozata idején tudott volna az ügyészség válaszáról.

Gaskó István egyébként saját honlapján már kedden nyilvánosságra hozta a kifogásolt kölcsönre vonatkozó dokumentumokat. Azokból egyértelműen kiderül: a VDSZSZ elnöksége – tehát Bárány is – elfogadta, hogy a Ligának százmilliós összegben áthidaló hitelt nyújtsanak, amit a konföderációnak folyósított állami támogatásból adnak majd vissza legkésőbb december végéig.

A helyzet pikantériája, hogy a döntés idején a Liga-elnök Gaskó állt a VDSZSZ élén is – s máig első ember a három legnagyobb vasúti szakszervezetet tömörítő VDSZSZ Szövetségben –, tehát a kontraktust kölcsönadóként és kölcsönvevőként egyaránt maga írta alá. Ami szerinte nem aggályos, hiszen az ügyletről nem ő, hanem egy testület döntött – nem mellesleg ellenvélemény nélkül. Kiemelte ugyanakkor, hogy hasonló konstrukcióban évek óta nyújtott hitelt a vasutas szakszervezet, és azt – illetve a kölcsönnel kapcsolatos költségeket – a Liga határidőre mindig visszafizette.

A történet azért eléggé sajátságos, mert Gaskó Istvánnak a VDSZSZ Szolidaritás május elején tartott tisztújító kongresszusán – bár egyedüli jelölt volt – nem szavaztak bizalmat. Ezt ő azzal magyarázza, hogy antiszemita, jobbikos körök puccsot szerveztek ellene. A háborúskodás ezt követően kezdődött, amit egyértelműen azzal magyaráz, hogy ellehetetlenítsék. Vagyis: el akarják érni, hogy a jövő heti megismételt választáson esélye se legyen. Ő azonban felveszi a kesztyűt, és ismét indulni fog.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.