Várszegi Asztrik: Rongybabaként játszanak az egyházzal a politikusok

Nem vagyok lobbista. Nem hiszem, hogy bárki tőlem várná a magyar alumíniumipar megújítását, mint ahogy nem tudnám megoldani más cégek konfliktusait sem. Nyilván nem is az én hatásköröm.

És politikusok milyen gyakran környékezik meg?

Nem volt könnyű elérni, de már leszoktak róla. Egyszer azt találtam mondani, hogy a politikus olyan, mint a gyerek. Karácsonykor, azaz a választások idején játszik az ajándék rongybabával, ez az egyház, aztán meg gyorsan megunja és a sarokba dobja. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem állok szóba politikusokkal, de a pártjaikba azért nem lépek be.

Talán szabadabb vagyok másoknál – mondja a főapát Földi Imre / Népszabadság

Hogyan dönti el, hogy melyik meghívást fogadja el a köz- és kulturális életben, és melyiket utasítja vissza?

Régebben elvállaltam egy-két olyan szereplést, amelyet valószínűleg nem volt szerencsés. Hívtak olyan kezdeményezéshez is – koraszülött gyermekek megmentésével foglalkozott –, amit szívből mertem vállalni, pedig nincs sok közöm hozzájuk. Hívott egy korábbi show-műsorába Fábry Sándor is, aztán miután megnéztem egy adást, nem mentem el. Belsőleg talán szabadabb vagyok másoknál, önállóan dönthetek, de minden fellépéskor figyelembe kell vennem a magyar társadalom lelki alkatát is, hiszen nem csak magamat képviselem. Mérlegelnem kell, egy-egy fellépésemnek milyen lesz a fogadtatása.

Tucatnyi dosszié volt a hóna alatt. Hová készül?

A titkárságra vittem dokumentumokat. Rengeteg mindent alá kell írnom. Ráadásul folyamatban van egy olyan ügy is, ami nagyon bosszant az igazságtalansága miatt.

A szlovákiai vagyonvita?

Így is lehetne fogalmazni, de vagyonnál sokkal többről van szó. Révkomáromban a Magyar Bencés Kongregáció birtokol egy rendházat a belvárosban és kiterjedt földterületeket a Nagyszombati Főegyházmegye területén. Az ingatlanok tulajdonjogához kétség sem férhet, hiszen a rendszerváltás után akadálymentesen indult el ott a bencés élet. A gondok később kezdődtek. 2014 novemberében a nagyszombati érsekség megszüntette rendházunkat és követelte annak földjeit is. Az eljárás ellenében fellebbeztem a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjánál. A kongregáció, ami tulajdonképpen a Vatikán „szerzetesi minisztériuma", a javunkra döntött, majd hosszabb hallgatás után ellenkező döntést hozott. Ezután fellebbeztem újra, a döntés visszavonását kértem, és most várakozunk. Abban reménykedem, hogy a megszentelt élet évében és az irgalmasság szent évében a feszültséget a jubileumi lelkületben fel tudjuk oldani. Mindig azt vallottam, hogy az egyház nem lehet nacionalista, a nemzetekfelettiségét nem szabad sem megtagadni, sem kétségbe vonni.

Mi történik egyébként a révkomáromi bencés rendházban?

A kilencvenes években egy ideig működött a bencés közösség, ez azonban megszűnt, de a hívekkel és a rendházzal a továbbiakban is foglalkoztunk: rendszeresen van vasárnaponként mise, korábban lelkigyakorlat, hitoktatói képzés, cserkészek szállhattak meg. Nem mondtunk le arról, hogy ha megerősödünk, bencések kerüljenek Komáromba is. A fiókomban van Révkomárom polgármesterének levele, alatta 5200 hívő aláírása, kérik, hogy maradjon meg a rendházunk. A feltételek is adottak, hiszen a házhoz háromezer hektárnyi föld tartozik, tehát eltarthatná önmagát.

Már 1999-ben Lengyel Lászlóval együtt írt beszélgető könyvecskéjében igen karakteresen megfogalmazta az Európai Unióhoz, a posztkommunista és kapitalista államokhoz való viszony lehetséges hatásait. Azt föltételezte, hogy mindenki csak a saját rétjével törődik. Igazolva látja ezt a jóslatát?

Ha valamikor, akkor erre most csak igent lehet mondani.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Főapát úr, ön euroszkeptikus?

Nem, mindig is azt akartam, hogy belépjünk a közösségbe, és most is azt gondolom, nincs más járható út. II. Szent János Pál, a lengyel pápa idején a kelet-európai posztkommunista országok különösen Nyugatra és nem Keletre vágytak. Az persze súlyosan téved, aki az Európai Uniót, ami egy politikai-jogi szerkezet, túlontúl eszményíti. Ez is csak egy emberi alkotás, törékeny és tökéletlen.

Isten jelen van minden emberben, ezért nem lehet eléggé keresztény az, aki fél az iszlámtól, sőt ellene lázít – ezt egy provokáló, svájci keresztény, az ön által meghívott Martin Werlen bencés szerzetes mondta Pannonhalmán. Nincs igaza?

Óvatosan megjegyzem, hogy Werlen apát akkor még nem tudhatott a későbbi kölni, salzburgi brutális eseményekről. Meggyőződésem, hogy az egyháznak fel kell karolnia a kiszolgáltatottakat, az elesetteket, az éhezőket, a segítségre szorulókat. Szent Márton hegyén a névadó védőszentünk példáját is említhetném, aki a köpönyegéből vágott le egy darabot a koldusnak. Ám a kérdés sajnos nem ennyire egyszerű. Először is azt kell megvizsgálni, miért indultak el tömegesen ezek a szerencsétlen emberek. Szétlőtték az országukat? Megölték a rokonaikat? Összedöntötték a házaikat? Akikkel ez történt, ott nincs helye a mérlegelésnek, őket minden áron segíteni kell. Sajnos sokan vannak olyanok, akik társadalmi vagy magánszinten ebből a nyomorúságból üzletet csináltak, lejáratva ezzel a rászorulókat is.

A magyar egyházakat megvádolták azzal, hogy nem adtak tetőt a menekültek feje fölé, nem fogadták be őket.

Pannonhalma ötven embert befogadott. Beszélgettünk velük, és gyorsan kiderült, hogy nem Magyarországra jöttek, hanem Magyarországon át kivétel nélkül valamennyien Nyugatra igyekeztek. Mi elsősegélyt nyújtottunk nekik, s már mentek is tovább, mert elhitték, hogy tárt karokkal várják, s tejben-vajban fürdetik majd őket Németországban. Még azt is mondták, hogy közvetlenül Merkel asszony hívta őket.

Merkelnek nem áll érdekében velük pótolni a hiányzó német munkaerőt?

Szerintem ez nem megoldás. Kisebb létszámban még lehet pótolni a hiányzó munkásokat, azonban tömegével, egy más munkakultúrába, viselkedéskultúrába beilleszkedni nagyon hosszú időt igényel, és rengeteg konfliktust gerjeszt.

Ön érzett személyes felelősséget azért, hogy a magyar egyház inkább elfordult a menekültektől?

Az én kényszerű szerepem a kisember vergődése.

Annyit talán elhisznek rólam, hogy toleráns vagyok, nem teszek különbséget az emberek között. Vannak azonban helyzetek, amikor ezt képtelen érvényre juttatni az ember. Most is határozottan hiszek az egyház nemzetekfelettiségében. Isten örömhíre, evangéliuma minden ember jussa. Az istenhez való tartozás megelőzi a nemzethez való tartozást. Sajnos a nemzetekfelettiséggel szemben újra megjelent egy olyan nacionalizmus, amit a keresztény gondolkodás és értékrend egyszerűen nem viselhet el.

Bízzunk a nevelésben? Győri iskolájukban már lányok is tanulnak. Pannonhalmán ezt nem tervezik?

Egy városban, ahol reggel jönnek, délután hazamennek a gyerekek, ez könnyebben megoldható. Pannonhalmán nincsenek meg a koedukáció feltételei, bár a világ példája azt mutatja: már csak hírmondóba maradtak olyan bentlakásos iskolák, mint Pannonhalma, inkább bejárnak a tanulók.

Mi történt az „illetlen érintések” ügyében?

Megviselt bennünket, de reményeim szerint túljutottunk rajta. A diákok és a tanárok körében a tudásra inspiráló nyugalom tölti ki a mindennapokat.

Úgy is, mint történelem szakos tanárt kérdezem: ha választhatna, melyik korban élne a legszívesebben?

Most. A mai élet megoldandó kihívásokkal van tele.

Emberség, tudás, felelősség, szeretet kell ahhoz, hogy emberként tudjunk megmaradni ebben a sok sebből vérző és önmaga körül forgó világban.