Várólista a háziorvosnál?

Elégedetlen a második Orbán-kormánnyal a FAKOOSZ.

Elégedetlenek a háziorvosok a második Orbán-kormánnyal – derül ki FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének hétvégi kongresszusára szánt alelnöki vitairatból. Fekete Imre egyebek mellett felrója, hogy a ciklus négy éve alatt nem nőttek az egészségügyre jutó források. Azt elismeri, hogy tavaly megmozdult az évek óta befagyott kártyapénz, a ciklus elejére ígért azonnali 40 százalékos kasszanövekményt azonban nem kapták meg az alapellátók. A lezajlott béremeléssel sem közelítik meg az olyannyira áhított uniós béreket.

Az alelnök orvostársaihoz írt vitairatában a helyzetük javítására, túlzott terheik csökkentésére egyebek mellett javasolja az ingyenes háziorvosi vizitek korlátozását és az egy-két napos várólista bevezetését is. Szerinte mielőbb meg kell határozni, hogy egy negyedév alatt hány alkalommal lehet az egészségbiztosítás kontójára fölkeresni térítésmentesen a háziorvost. Saját tapasztalatai alapján a krónikus betegeknek egy orvosi kontroll és gyógyszerfelíráson kívül további négy térítésmentes alkalom elegendő lehet.

Fekete Imre limitáltatná a napi betegforgalmat is, még akkor is, ha ez egy-két napos várólistához vezet. Az alelnök javaslata a rendszer előnyeként említi, hogy az orvosok jóval több időt szánhatnának egy-egy betegre, a lakosság egy része pedig, míg vár a sorára, rájöhet arra is, hogy az egy napos hasmenés, gyomorrontás, rovarcsípés, vírusos fertőzés, magától is rendeződik. Nincs szükség ezek gyógyításához orvosra.

Lapunknak Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ elnöke jelezte: a jelenlegi finanszírozás megduplázását, a teljes háziorvosi rendszer újragondolását várják a háziorvosok az új kormánytól. Hozzátette: megkerülhetetlen a praxisjog újraszabályozása. Nagy a baj: az erről szóló jogszabály nem védi a körzetvásárlásba befektető orvost, az önkormányzat bármikor kiteheti onnan a doktort. A most praktizálók átlagéletkora 52 év, és már több mint harmaduk elérte a nyugdíjkorhatárt. A praxisok bizonytalan jogi státusa miatt sok körzet most is betöltetlen, ráadásul az idős orvosok nyugdíjba vonulásával még több állás ürülhet meg. A túlzott anyagi kockázat miatt könnyen előfordulhat, hogy nem lesznek majd olyan szakemberek, akik a kiöregedő kollégáik helyére állnának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.