Várhegyi Attila visszatér: a közmédia tekintélyét mentheti

A jövőben Várhegyi Attila, Szolnok volt polgármestere is segíti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációját. A cél a megtépázott tekintély helyreállítása.

Az FN24 információi szerint Várhegyi Attila segíti ezentúl a közmédia kommunikációját. Az előző kommunikációs igazgató, Szabó László az év elején távozott. A közlemény szerint közös megegyezéssel. Sokáig úgy tűnt, az egykori bemondó, Cserháti Ágnes szóvivő feljebb lép, és átveszi a közmédia kommunikációjának irányítását. Mostanra azonban kiderült: a sokat próbált egykori pártigazgató és cége segíthet az utóbbi időben igencsak megtépázott tekintély helyreállításában.

Várhegyi Attilát, a Fidesz pártigazgatóját 2002 őszén folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A vád szerint az Orbán-kormány egykori államtitkára 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának. A politikus akkor, emiatt lemondott parlamenti mandátumáról.

A volt szolnoki polgármester azonban nem távolodott el a Fidesztől. Több megbízást is kapott fideszes önkormányzatoktól, illetve a Miniszterelnökségtől.

Most új feladatot kap. Várhegyi Attila feladata lesz rendbe rakni az MTVA presztízsét, ami a Lomnici-ügy vagy a már internetes mémmé vált év eleji tüntetés szerencsétlen tudósítása miatt romokban van. Az FN24 úgy tudja, sokáig fejtörést okozott az MTVA-ban, hogyan lehetne jól tálalni, hogy egy jogerősen elítélt volt politikus irányítja a közmédia kommunikációját.

Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője lapunknak elmondta, továbbra is ő látja el a kommunikációs igazgató-helyettesi feladatokat. Várhegyi Attila külsős szerződéssel segíti a közmédia stratégiai kommunikációját.

Az MTVA közleménye szerint az intézmény féléves szerződést kötött a Várhegyi Attila által irányított Prestige Média Kft.-vel kommunikációs feladatok ellátására.

"A közszolgálati média nemcsak a műsorpolitikában, hanem a kommunikációjában is új korszakot nyit, ennek elősegítésére és a költséghatékony megoldások érdekében több kommunikációs ügynökséggel vette fel a kapcsolatot" - közölte Cserháti Ágnes, aki a kommunikációs igazgatóság operatív vezetői feladatait is ellátja. Elmondta, a kommunikációs ügynökségek közül a Prestige Média tette a legrészletesebb és legkedvezőbb ajánlatot, ezért az MTVA január 15-től megkezdte a közös munkát a Várhegyi Attila által vezetett céggel, amellyel féléves szerződést kötött. 

Várhegyi Attila azt közölte: óriási megtiszteltetés és nagyon nagy kihívás számukra ez a megkeresés. Mint hozzátette: a rendelkezésre álló hat hónap alatt XXI. századi megoldásokat szeretne nyújtani az MTVA-nak.

Az LMP ennek ellenére zokon vette a Várhegyi Attila által vezetett Prestige Média kommunikációs ügynökség féléves szerződését. Karácsony Gergely, a Parlament kulturális és sajtóbizottságának LMP-s alelnöke azt írta, pártja szerint "rejtői fordulat, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a hűtlen kezelés miatt jogerősen elítélt egykori fideszes pártigazgatóra bízza a cég megtépázott hírnevének javítását".

Az LMP felszólítja az MTVA vezetőit, hogy álljanak el a szerződéskötéstől, és tegyenek érdemi lépéseket az adófizetők pénzéből fenntartott közmédia helyzetének megnyugtató rendezésére, a közszolgálatiság helyreállítására" - írta Karácsony Gergely.

Várhegyi Attila válasz közleményében azt kéri, hogy munkája alapján ítélkezzen az LMP.




Várhegyi Attila és Orbán Viktor a Fidesz 15. születésnapján 2003 márciusában
Teknős Miklós 2003.03.30. Digitális 169. sz. CD Fidesz 15. Születésnapja, Bibó kollégiumban, Orbán Viktor, és Várhegyi Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.