Varga István lemondását követeli az MSZP

Az MSZP továbbra is kitart amellett, hogy Varga István fideszes országgyűlési képviselőnek le kell mondania mandátumáról a parlamentben a családon belüli erőszak kapcsán tett kijelentése miatt.

A parlament hétfőről keddre virradóra tárgyalta azt az országos népi kezdeményezést, amelynek célja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. A vitában felszólaló Varga István egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

Kormos Kata, az MSZP szóvivője közölte, amennyiben Varga István nem hajlandó lemondani mandátumáról, Rogán Antaltól, a Fidesz frakcióvezetőjétől várják, hogy hívja vissza a képviselőt.

Emlékeztetett arra, hogy pártja elsőként reagált a történtekre, ehhez képest az MSZP egyetlen képviselőjét sem hívta meg Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton a témában tartott egyeztetésre.

A szóvivő szerint a családon belüli erőszak nem csak nők és anyák, hanem sokszor a gyermekek ellen irányul, ezért a probléma komplex kezelést igényel. Erről az MSZP  országgyűlési határozati javaslatát már a héten benyújtotta - tette hozzá.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja szerint Varga István kijelentését a statisztikák sem igazolják, ugyanis Magyarországon jelenleg az emberölések 39 százaléka családon belül történik. Az erőszakos cselekmények sokszor épp a nő terhessége alatt kezdődnek meg, aminek sokszor vetélés lesz a vége.

Az MSZP szerint Varga Istvánon kívül még számos olyan fideszes, illetve kereszténydemokrata képviselő ül a parlamentben, akik kijelentéseikkel és intézkedéseikkel "büntetlenül megsérthetnek több millió magyar családanyát és magyar nőt" - fogalmazott a képviselő.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szombaton egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával, az Élet-Érték Alapítvány elnökével, továbbá a Fidesz női tagozatának képviselőivel és LMP-s képviselőkkel.

Ezt követően bejelentette, hogy a kormány tervei szerint még az idén benyújtják azt a javaslatot, amelynek értelmében a kapcsolati erőszak önálló tényállás lehet a büntető törvénykönyvben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.