Váradit tartják felelősnek a saját haláláért

A Váradi András halálával végződött baleset okozójának magát a juhászt nevezi meg a jegyzőkönyv, amelyet Alcsútdoboz külterületén október 11-én, a helyszíni szemlén rögzítettek – ez áll a Népszabadság birtokában lévő dokumentumban.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bicskei Rendőrkapitánysága által készített irat szerint október 11-én este Váradi András lépett át a másik sávba, miután a gépkocsijával megállt, hogy felvegye a csomagtartójáról lecsúszott létrát, amelynek segítségével a polgármester-jelöltként induló férfi addig plakátokat ragasztott. Ekkor, 19 óra 10 perckor gázolta el őt az abban a sávban haladó Mercedes. A dokumentum szerint a juhász huszonöt métert sodródott, miután a 84 éves, osztrák–magyar állampolgárságú M. Ferenc elütötte.

– Jelenleg nincs gyanúsított az ügyben – tájékoztatta lapunkat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, amely ismeretlen tettessel szemben folytat büntetőeljárást, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A folyamatban lévő büntetőeljárásról további információt nem kaptunk. Így az sem tudható, milyen sebességgel vezette a Mercedest az idős, rendszeresen gyógyszereket szedő férfi; ennek kiderítése a büntetőeljárás része.

M. Ferencet sem állandó lakcímén, Bécsben, sem felcsúti tartózkodási helyén, a Fő utca 32. számú lakóházban nem sikerült elérnünk. M. Ferenc felesége viszont Bécsből reagált telefonhívásunkra, és azt mondta, hogy férjét nem csak a helyszínen, de azon kívül is meghallgatta már a rendőrség (mivel gyanúsított nincs, ezek szerint tanúként – a szerk.).

Arra a kérdésre, hogy mekkora sebességgel haladt a férfi a gázolás pillanatában, a nő azt válaszolta, hogy harminccal. Ennek azért van jelentősége, mert a szóban forgó úton 90 km/órás a megengedett sebesség, de a látási viszonyok igen rosszak, nincs közvilágítás.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.