A Vámosszabadiban elhelyezett „népvándorlók” a tábor bejáratánál várnak a helyi buszra. Ők huszonéves fiatalok, a kapu drótkerítésén belül egy három év körüli kisgyerek biciklizik a háromkerekűjével. Szegednél gyalog jöttek át a határon, majd vonattal szerettek volna Münchenbe jutni, de csak Győrig jutottak. Egy afgán férfi a bajorok fővárosáig szóló menetjegyét mutatja.
„Benne áll a pénzünk, ki váltja ezt nekünk vissza?”
– kérdezi a többiek nevében is, aztán legyintve hozzáteszi: itt senki sincs, aki segítsen.
Fiatal afgán fotóművész pörgeti képeit a telefonján. Megrázó pillanatokat örökített meg. A családját már kimenekítette Németországban, őket nem küldték vissza. A fotós azonban itt rekedt, fogadkozik, hogy előbb-utóbb úgyis a németeknél köt ki. – Az otthonunk lakhatatlan, a családot szétszakították, mit tehetnék? – kérdezi tőlünk, de választ nyilván nem vár rá.
Többeknek is kinn él és dolgozik már a felesége vagy a testvére, apja, anyja, utánuk szeretnének menni. Igaz, olyan irakival is találkoztunk Vámosszabadiban, akit az állítása szerint már a németek adtak vissza, noha a Németországban élő, dolgozó családját odakinn békén hagyják.
Az idén május végén Végh Zsuzsanna személyesen, a helyszínen közölte az önkormányzat vezetőivel, hogy az eddigi kétszázas létszámot háromszázra emelik a táborban. A szobákban több ágyat zsúfolnak be, a közösségi terekbe matracokat tesznek, szükség esetén pedig sátrakat is felhúznak.
A helyi önkormányzat – amely tagjainak nagy többségét a tábor működését legharsányabban ellenzők közül választotta meg tavaly a falu – június 8-án a település honlapján „megdöbbenve” tudósított arról, hogy az általuk bezárandónak ítélt tábor 216 fős kapacitását 300-ra bővítik. Vámosszabadi területén minden hatodik ember bevándorló – hívják fel a figyelmet.
Hétköznap délelőtt a falu csendes. Egy kapuját festegető férfin kívül a kis biciklijét maga után vonszoló unokájával sétáló asszonyt kérdezzük a helyi állapotokról.
– Ígértek nekünk gyakori járőrözést, meg lovas rendőröket, egyikből sem lett semmi – panaszolja Klauz Sándorné. – Szükség volna rájuk? – kérdezzük. – Engem nem nagyon zavarnak az idegenek, különösebb botrányokról sem tudok, azt viszont hallottam, hogy a táborban volt már veszekedés – feleli. – Inkább csak az a baj, hogy felszállnak a menetrend szerinti győri buszokra egyszerre húszan is, elfoglalják a helyeket, pedig különjáratot indítottak nekik, ahol maguk között utazhatnának.
Az egyébként jómódú faluban vannak ennél sokkal radikálisabb vélemények is. Külön Facebook-oldalt is indítottak a tábor ellen tiltakozók, a bejegyzések között aztán szinte minden olvasható:
„Semmi közünk a nyomorukhoz, tüntessék el őket az országból. Vagy nincs kormányunk. Micsoda dolog, hogy nyitva a déli határ. Nemzetőrséget szervezni azonnal”
– írja egy kommentelő.
A buszra várók közül négyen taxit hívnak. Németországban dolgozó családtagjaiktól van rá pénzük. Bemennek, megpróbálják visszaváltani a vonatjegyek árát. Egyelőre ugyanis átállították a nyugat felé vivő vágányok váltóit.
