Vámosszabadi a menekülttábor bezárásáért harcol

A vámosszabadiak nyílt levélben emlékeztették a miniszterelnököt és belügyminiszterét azon  ígéretre, hogy az első bezárandó tábor az övék lesz. A település újra kiábrándító választ kapott, olvashatjuk a kisalfold.hu tudósításából.

A kérdést ezúttal nem a vámosszabadiak, hanem Magyar Zoltán jobbikos honatya fogalmazta meg. A Győr-Moson-Sopron megyei képviselő is Pintér Sándort szólította meg, levelében több helyen idézi a kormányzati szlogeneket, miszerint „Magyarország kormánya nemet mond a kötelező betelepítési kvótára", illetve: „Semmilyen ideológia vagy gazdasági érdek miatt nem tehetjük ki életveszélynek az európai polgárokat". „Ha ezt komolyan gondolja Miniszterelnök Úr, akkor Vámosszabadi és Győr polgárait sem" – írja Magyar Zoltán, hozzátéve, hogy a Vámosszabadiban élő polgárok ma sem érzik magukat biztonságban.

Pintér Sándor válaszának lényege a következő: „Jelenleg is naponta több ezer migráns utazik keresztül a hazánkkal szomszédos országokon, vagy érkezik meg azokba... A korábban Magyarország egyes területein elrendelt menekültügyi válsághelyzet jelenleg is fennáll. A kormány álláspontja korábban is az volt, hogy a vámosszabadi intézmény bezárására a mindenkori migrációs helyzet függvényében kerülhet sor. Az előbb leírtakra tekintettel továbbra is szükséges a befogadóállomás fenntartása."

Lizákné Vajda Lívia polgármester számokkal bizonyította a kisalfold.hu-nak, hogy a befogadóállomás viszonylagos alacsony létszámmal működik. December végén 103-an voltak a kétszáz-kétszázhúsz férőhelyes táborban, novemberben még 160-an. Csak összehasonlításképpen: a nyári számok megközelítették a 700-at.Lizákné leszögezte, hogy egy percig sem nyugodnak bele a ténybe, hogy az ideiglenesnek ígért tábor továbbra is működik. A folyamatosan csökkenő számok is a tábor bezárása felé kell hogy mutassanak. Ezért a vámosszabadiak minden lehetőséget végiggondolnak, hogy kiharcolják a 2013-ban nyílt tábor bezárását.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.