Vámossy Tibor családja nem kér a Jobbikból

Vámossy Tibornak, az 1921-es burgenlandi harcokban részt vevő egyetemista felkelőnek a leszármazottai nem a Jobbikkal akarják felmenőjük sírját felújíttatni - közölte Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkára szerdán az MTI-vel.

A szervezet főtitkára elmondta, hogy a bizottság a sírt 2004-ben védetté nyilvánította, de felújításra szorul. Vámossy Tibor végső nyugvóhelyét, amely így a nemzeti sírkert részévé vált, kizárólag a bizottság hozathatja rendbe, erről szeptember 12-i ülésükön döntenek - tette hozzá.

Fogarasi Katalin beszámolt arról: a Jobbik nevében Novák Előd, a párt alelnöke kereste meg őket azzal a szándékkal, hogy a sírt szeretnék felújítani, ehhez kérték a testület segítségét.

A család szerdán közölte velük - mondta a főtitkár -, hogy nem kívánnak a Jobbikkal együttműködni a sír felújításában. Hozzátette: a család úgy tájékoztatta, Vámossy Tibor nem volt a Rongyos Gárda tagja, "egyetemistaként és hazafiként" harcolt Nyugat-Magyarországon azért, hogy Burgenland Magyarország része maradjon.

Novák Előd kedden a Vámossy Tibor sírjánál, a Farkasréti temetőben tartott koszorúzáson arról beszélt, hogy szeretnék felújítani a síremléket, és tájékoztató feliratot, valamint egy történelmi visszatekintő írást szeretnének rajta elhelyezni.

Az 1919 áprilisában alakult, Prónay Pál és Héjjas Iván vezette Rongyos Gárda elnevezésű fegyveres csoport egyebek között vissza akarta szerezni a trianoni békeszerződés miatt elvesztett területek egy részét.    

A nyugat-magyarországi felkelés 1921. augusztus 28-tól október 13-ig tartott a mai Burgenland és Magyarország nyugati területén. Előzménye az volt, hogy a trianoni békeszerződésekben Ausztriának ítélték Nyugat-Magyarországot, beleértve Sopront és környékét is. Magyarországon felkelőcsoportok szerveződtek, és felvették a harcot a bevonuló osztrák csendőrökkel. A felkelés után sikerült elérni, hogy Sopron és környéke népszavazás útján dönthessen hovatartozásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.