Váltóállítás: Buda nem akar új villamost

A II. kerület továbbra is ellenzi az úgynevezett budai fonódó villamosprojektet, amellyel a budai villamosvonalakat kötnék össze. Ha március végéig nem történik változás, a projekt elveszti az 5,4 milliárd forintos uniós támogatást.

A II. kerületi önkormányzat továbbra sem adta hozzájárulását az építési engedély kiadásához, így a projekt nem indulhat el. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tavaly decemberben írásban jelezte, hogy előremozdulást szeretne az építési engedély kiadásában. Ha ez nem történik meg március 31-ig, akkor felbontják a támogatási szerződést, így a projekt elesik a 83 százalékos, 5,4 milliárd forintos EU-támogatástól adott tájékoztatást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK közlése szerint a II. kerület sem korábban, sem most nem reagált a főváros megkeresésére, az új városvezetés által eddig kezdeményezett találkozók nem vezettek eredményre. "Sem konstruktív szakmai, műszaki javaslataink, sem meghívóink nem jutottak eddig eredményre" - közölte a központ. Emlékeztetett arra: a projekt aláírt, érvényes támogatási szerződéssel rendelkezik, az engedélyezési tervek elkészültek, az építési engedélyezési eljárást viszont - a II. kerületi hozzájárulások hiánya miatt - felfüggesztették.

Ezek ellenére a főváros továbbra is bízik abban, hogy a kerület végül megadja a hozzájárulást. A műszaki, a közlekedésfejlesztési és az uniós támogatás esetleges elvesztése miatt nemzetgazdasági, mindezeken felül pedig jelentős politikai felelősséget visel a II. kerületi önkormányzat - írták. A főváros utolsó kísérletet tett a nézeteltérés rendezésére, január 11-én levélben kérte a kerület vezetését: a projekttel kapcsolatos fenntartásait, észrevételeit, a szükséges szakhatósági és tulajdonosi hozzájárulások kiadásához szabott feltételeit 15 napon belül írásban küldje meg.

A projekt tartalma alapvetően nem változott, de a II. kerület korábbi kritikáinak egy részét figyelembe vették és beépítették. Ennek köszönhetően akadálymentes lesz a 17-es villamos közlekedése, előkészítették a BKV-nál a teljes vonal felújítását, a Kolosy téren kulturált átszállási kapcsolatot alakítanak ki, a Lukács fürdő előtt lesz balra kanyarodási lehetőség és megmarad a Frankel Leó út kétirányú forgalma is.

Az első ütemben a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két helyen kapcsolódna a meglévő hálózathoz. A Török utcán, illetve a Frankel Leó úton át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adja meg az összeköttetést. A projekt keretében összekapcsolódó villamoshálózaton a 61-es járat Óbudáról a Bécsi út - Frankel Leó utca - Margit körút - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körút útvonalon közlekedik majd. A 19-es villamos a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es villamos pedig a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerdő útvonalon járna.

A II. kerületi önkormányzat folyamatosan egyeztet a főváros vezetésével a budai fonódó villamosprojektről, és minden eddigi megkeresésre válaszoltak - tudatta Balaton Balázs, a kerületi önkormányzat sajtóreferense a BKK közlésére reagálva.

A sajtóreferens közlése szerint 2009 óta folyamatosan egyeztetnek Budapesttel, ugyanazokat a szakmai érveket mondják el Tarlós Istvánnak, mint korábban Demszky Gábor volt főpolgármesternek. Hangsúlyozta: a sajtón keresztüli üzengetést a szakmai tárgyalások megkerülésének tartják.

A főváros legutóbbi, január 11-én kelt levelét a kerület vezetése megkapta és arra válaszolni fognak - közölte Balaton Balázs.

 

 

villamos
villamos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.