galéria megtekintése

Valótlan, hogy Széles kérte Gyurcsánytól a lányának vagy a menyének az MTV2-t

11 komment

NOL
NOL

Végrehajtást indított Gyurcsány Ferenc ellen Széles Gábor jobboldalhoz kötődő vállalkozó. Az ok, hogy a jogerős bírósági határozat ellenére sem fizet a volt kormányfő neki. Az erről szóló hírt Széles saját újságjában tette közzé a címlapon.

A Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa azért perelt, mert a DK-elnök tavaly októberben Facebook-oldalán azt írta, hogy miniszterelnöksége idején Széles Gábor megkereste, s kérte tőle lánya vagy menye számára az MTV2 frekvenciáját. A Fővárosi Törvényszék határozatában megállapította: ezzel a valótlan állítással Gyurcsány megsértette a vállalkozó jó hírnevét. Kötelezte kétmillió forint és kamatai, valamint a perköltség megfizetésére is.

Széles Gábor vállalkozó - Teknős Miklós / Népszabadság

Emellett a bíróság arra is kötelezte az alperest, hogy bocsánatkérő magánlevélben fejezze ki sajnálkozását az ügy miatt. A végzés március 22-én jogerőre emelkedett, ennek ellenére Gyurcsány nem tett eleget a bíróság határozatának, noha a határidő áprilisban lejárt.

 

Széles Gábor saját lapjának azt nyilatkozta, Gyurcsány ismét bebizonyította, hogy nem tartja tiszteletben a törvényt. „Minden állampolgárnak kötelessége ugyanis tudni, ha egyszer született egy jogerős bírósági határozat, annak eleget kell tenni".

A Magyar Hírlapnak sikerült megszólaltatnia saját ügyvédjét, Balsai Szabolcsot is, aki elmondta: a végrehajtási eljárást már meg is indították.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.