A honi tájépítészek története messzire nyúlik vissza. Az első kertműveseket 1898-ban kezdték el oktatni a királyi kertészeti akadémián. Nagy respektjük volt akkoriban. A háború azonban elsodorta, az épülő szép új világ úri huncutságnak tartotta, ezért törölte ezt a képzések közül. A hazai tájépítészképzés végül a hatvanas években indult újra, elvégre kellett valaki, aki a panelházak közti tereket megtölti valamivel. Ma már 80-90 fiatal táj-építész diplomázik évente.
 |
Magánkertek. Pirk Ambrus azon kevés magánkertépítész közé tartozik, akik – megbízójuk hozzájárulását elnyerve – beneveztek a megméretésre. Négy munkája is szerepel a katalógusban. Különösen látványos a 15 éve épült budai családi otthon kertjének újjászületése. A megtartott idős fák mögül mészkősziklából tör elő a forrásvíz, hogy azután egy terasz mellett hulljon alá. A másik alkotása egy apró japánkert igazi fa- és virágkuriózumokkal.
Pirk Ambrus |
Többségük azonban külföldön kamatoztatja tudását. Nyugat-Európában tárt karokkal fogadják őket. Az itthon maradók közül sokan tervezés helyett minisztériumokban, nemzeti parkokban, regionális fejlesztési hivatalokban vállalnak munkát. Tervezői jogosultsággal alig több mint háromszázan rendelkeznek. Munkájukról legfeljebb politikai pengeváltások idején hallunk. De akkor sem szakmai szempontok, hanem pártérdekek szerint. Lásd a pesti Kossuth tér átépítését, vagy éppen a Károly körút rehabilitációját.
A terebélyesedő zöldreneszánsz mozgalom azonban egyre megkerülhetetlenebbé teszi őket. A városok népe zöldbe vágyik, még akkor is, ha tömbházakban él. A tájépítészek formálják a köztereinket, parkjainkat, az irodaházak belső és tetőkertjeit, az állami arborétumokat, kastélyparkokat, és zöldfolyosót alakítanak ki a villamossínek között. Az elmúlt években a magánmegrendelők is megjelentek a piacon, akik az egyedi tervezésű otthon köré többet szeretnének fűnél és tujánál. Ez a kezdetben meglehetősen vékonyka réteg az elmúlt években hízásnak indult, bár a magánkertek többségét még mindig kóklerek tákolják össze – fest széles körképet a hazai viszonyokról Bardóczi Sándor, a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítész Tagozatának vezetőségi tagja, az Év Tájépítésze Díj társalapítója és fő szervezője, illetve a hazai tájépítészek seregszemléjeként működő Táj-odüsszeia kiállítás kurátora. Az először 2010-ben, majd 2015-ben útjára indított vándorkiállítás alkotásainak katalógusba rendezését is neki köszönhetik.
|
Duna terasz. A lakótelepeket inkább siratni szokás, mint feltámasztásukon ügyködni. Angyalföld önkormányzata azonban felismerte: kevés ráfordítással jelentősen növelhető az ott élők életminősége. Gondosan kimunkált zöldprogramjuk mentén haladva évek óta tudatosan fejlesztik a kerület köztereit. Ennek egyik jól sikerült megállója a Kárpát utcai lakótelep, ahol zseniális kortárs eszközökkel sikerült csökkenteni a térhasználók konfliktusait, erősíteni a Dunával való kapcsolatot, miközben igazi vizuális élmény várja az ott sétálókat.
Glázer Attila |
Az első zöldtárlat az öntudatra ébredést és a felelősségvállalást szolgálta. Tízéves – saját Szkülláik és Kharübdiszeik közötti – hányódás után megpihentek egy kicsit és elmesélték kalandjaikat, akárcsak a Trójából hazatérő Odüsszeusz. A leghíresebb feladatok közé tartozott a Kossuth tér rendezése, Pécs Európa Kulturális Fővárosaként készített szabadterei, a szigetközi probléma kezelésére tett javaslatok, a Balaton-törvény, a Millenáris Park életre hívása, a Szent István-bazilika környékének felszínrendezése, a Nemzeti Színház környezetrendezései, a Belváros új főutcája, a Kopaszi-gát rehabilitációja, Balatonfüred és Gyula fürdővárosi rangjának visszaállítása. Akkor a Fugában arra tettek kísérletet, hogy bemutassák, miképpen fáradoznak „pogány hittel" az ember és természet közötti kapcsolat újjáépítésén. Több ezren voltak kíváncsiak rá.
A szakma nagy öregjének számító Mőcsényi Mihály professzor azzal indította útjára a kiállítást, hogy „a tájépítész feladata a testnek megadni minden teret, hogy a lélek szabadabban szárnyalhasson". De maradt „bonmot" tőle a 2015-ös Tájodüsszeiára is: „az építészek felső határa a födém, a tájépítészeké a csillagos ég". Azt karcolgatták a tavalyi kiállításra beválogatott alkotók. A beérkezett kétszáz pályaműből 120 került be a kötetbe, amelyben Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Lengyelország tájépítészeinek legjobb műveiből is ízelítőt kapunk. Munkáikból kiolvasható, hogy a tájépítészek országonként eltérő lehetőségek, szabályozási környezet mellett szolgálják ugyan a táji környezet védelmének és fejlesztésének ügyét, de a régió hasonló problémákkal küzd. A kiállítás legközelebb februárban tekinthető meg Debrecenben, de az új Tájodüsszeia katalógust már a múlt héten bemutatták.
|
Hatvani kastély. A kastélyparkok komplex rekonstrukciójának ragyogó példája a hatvani kastély, amelynek gyönyörű historizáló kertjét az épület vadászati múzeummá történő kijelölése mentette meg. A projektnek ugyanis szerves része volt a park helyreállítása. Az eredmény nem csupán a hitelesség, hanem a kortárs elemek beépítése okán is példaértékű. A tervező MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ Kertészeti Csoport az idei táj-építészeti díj egyik jelöltje.
Szabadics Anita |
Az első Tájodüsszeia rendezésekor az életjeladáson volt a hangsúly. A szakmai elszigeteltség oldásán. Most már az a kérdés, hogy képesek-e úgy alkotni, hogy az olyan minőséget képviseljen, amely társadalmilag is hasznosnak ítéltetik. Képesek-e arra, hogy megteremtsék, kiharcolják terveik minőségi kivitelezését, a fenntartás körülményeit? Képesek-e újra elfoglalni az 1945 után megüresedett helyüket a művészeti kánonban, miközben társadalmi párbeszédre késztetik a döntéshozókat? – sorolja Bardóczi Sándor tájépítész, aki hangsúlyozza: a katalógus keresztmetszet. Nem egy elitista válogatás, inkább egy kortárs tájépítészeti antológia, amely a szakma hazai sokszínűségét hivatott bemutatni. A kiállítás kurátora ugyanakkor kevesli a nagyobb léptékben gondolkodó, stratégiai tervezési munkát, illetve a tájvédelmi törekvést. Márpedig ha egy település, régió, illetve ország nem tudja kitalálni saját magát, akkor fejlesztéseiben is csak az ad hoc, rövid távú, ágazati érdekek, nyereségek dominálhatnak.
|
Irkafirka játszótér. Kevés annyira intenzíven használt városi tér létezik, mint a játszótér. Bár az elmúlt években jelentős átalakuláson estek át a gyermekjátszók, mégis kevés köztük az egyedi megoldásokat felvonultató, fantáziadús megoldás. A vidéki Ilona Malom Műhely azonban éppen erről híres. A katalógusba a gellérthegyi Irkafirka játszótér került bele. A ceruzatartóból kidőlő és szétguruló óriás színesek alkotta mászóka, illetve a ceruzahegyező mókuskerék kínál új élményeket a kicsiknek, a nagyoknak pedig ritka látványörömöt jelent.
Szalay-Szakály Zsuzsanna |
De nincs minden veszve! Az első merítéshez képest megszaporodtak a társadalmi akciók, alulról jövő kezdeményezések, amelyek alternatív javaslatok kidolgozására, társadalmi párbeszédre építenek, ami a hazai tájépítészet öntudatra ébredését és gyógyító erejét mutatja. Egyre erőteljesebb az egyediségre törekvés, az innováció, a társművészetek felé fordulás, a szakma művészeti tevékenységének fejlődése is. Fontos új irány a részvételi tervezés, a felhasználókkal való közös gondolkodás. A Pagony tájépítész iroda által létrehozott Ars Topia Alapítvány például azzal a céllal jött létre, hogy az Erdélyben található természetes termálforrásokat közösségi építéssel tegye ökoturisztikailag vonzó, természetközeli módon hasznosított értékekké.
|
Hungária fürdő. Az Újirány iroda munkái közül ezúttal az egykori Hungária fürdő belső kertjei kaptak helyet. Az elvarázsolt erdők világát idéző térben éjszaka belülről megvilágított „mesefa" és az ülőkövek teremtenek mitikus atmoszférát. Az egyedileg gyártott dizájnelemek és a tájépítészet szoros összeszövése a szecesszió korát idézi.
Gergely Linda |
Az élhető város fogalmának ma már szerves része az igényesen kialakított köztér, legyen az városi park, történelmi kastélykert, játszótér vagy éppen városi zöldfolyosó. Az új uniós ciklusban forrás is található erre. Az európai trendek lassan nálunk is kitapinthatók. A megrendelések java része továbbra is állami, illetve önkormányzati körből érkezik, de már felbukkant a magánszféra is, azok a megrendelők, akiknek van ízlésük, igényük és pénzük is a környezetalakításra. A kedvenc megrendelők közé tartozik a pannonhalmi apátság. Ha onnan érkezik felkérés, akkor a tervező biztos lehet benne, hogy egy fantasztikus szellemi utazásban lesz része. Ha minden megrendelő ennyire ismerné a kortárs trendeket, ennyire magas igényszinttel bírna és nem korlátozná historizáló giccsbe hajló elvárásokkal a tervezőt, akkor Magyarország lenne a tájépítészek Svájca. De sajnos nem így van – ismeri el Bardóczi Sándor. – A tájépítészek zöme még mindig alvállalkozói szerepbe kényszerül, bár kétségtelenül egyre többen nyernek megrendelést saját jogon. Nem mintha ez önmagában a siker záloga lenne. Főként, ha önkormányzat a megbízó. Az még hagyján, hogy többnyire a polgármester akar lenni a főtervező, aki a tervkészítéstől az anyagválasztásig mindenbe beleszól. Nagyobb baj, hogy a projekteknek nincs valódi, hozzáértő gazdája, mivel a hivatalokban nincs felkészült szakmai gárda a beruházások lebonyolításához. Ráadásul Magyarországon a közbeszerzés csak a pénzről szól, a terv tartalma, a minőség ígérete mellékkörülmény. Holott a magyar települések zöme – élve az ismert mondással – nem elég gazdag ahhoz, hogy a legolcsóbbat vegye. Mégis ezt teszik, majd csodálkoznak, hogy a nagy igénybevételnek kitett köztereket 3-4 év múltán újra kell burkolni az anyagok rossz minősége és a fenntartás hiánya miatt.
Az állami beruházásokra ez kevésbé igaz. Ha a kormány nagyon akar valamit, arra áldoz is. Jó példa a sokat szidott Kossuth tér, holott a tervezők kiválóan megoldották a reprezentációs tér és a zöldítés együttes elvárását. Bár a látogatóközpont miatt Bardóczi szerint is kár volt kivágni a fákat – a föld alatt is elfért volna –, a tér többi részén példaértékű megoldásokat alkalmaztak. A képviselői parkolóból sétatér lett. Az 1944 előtti állapotok szolgai visszaállítása pedig csak a szobrok szintjén igaz, a többi elem kortárs. Még nem érzékelhető, de temérdek fát ültettek, ráadásul a Parlament védelmét nem betontömbökkel, hanem vizes felületekkel oldották meg.
