galéria megtekintése

Válltörés lett a ligetvédők graffitis akciójából

28 komment


Spirk József

Kórházban végződött a ligetvédők vasárnapi akciója, amely a Közlekedési Múzeum kopasz biztonságiak általi elfoglalásával párhuzamosan zajlott a Városliget Zrt. Dózsa György úti központjánál.

Egy kisebb aktivistacsoport a Dózsa György úti irodaház előtt próbált graffitiket festeni az irodaház előtti járdára. A csoport éppen az első

Például itt is állhatna egy fa

 

feliratot kezdte festeni, amikor a ház biztonsági őre közbelépett.

Az őr hátulról karjánál fogva elrántotta az aktivistanőt, és kicsavarta kezéből a festéket, majd eltépte a felirat sablonját is.

A biztonsági ember közbelépése miatt a ligetvédők kihívták a rendőrséget, ám ettől számukra még rosszabbra fordult a helyzet. A járőrök az aktivisták személyi igazolványát gyűjtötték be, az őrrel nem foglalkoztak. Azt állították, hogy bűncselekményt követtek el, mert a Dózsa György úti irodaház előtti járdarész magánterület.

Az egyik helyszínen a ligetvédők a kopaszokkal találták magukat szemben, a Dózsa György úti iroda előtti akció pedig a kórházban végződött
Az egyik helyszínen a ligetvédők a kopaszokkal találták magukat szemben, a Dózsa György úti iroda előtti akció pedig a kórházban végződött
Koncz György / Népszabadság

Sebestyén Esztert, a Ligetvédő Mozgalom társalapítóját előállították, majd mint a festékszóró kezelőjét rabosították is.

Az aktivistanőt határozott rendőri intézkedéssel tuszkolták a járőrkocsiba, ám közben – mint később, a kórházi röntgenen kiderült – letörött egy darab a vállcsontjából.

A rendőrségen azt állították, hogy a magántulajdonban okozott 1500 és 15 000 forint közötti kár bűncselekmény, ezért volt szükség az előállításra.

A festés egyébként valójában nem sikerült, az őr beavatkozása előtt csak néhány kisebb festékfolt került a járdára.

A Városliget Zrt. kérdésünkre azt közölte, nincs tudomásuk az éjszaka lezajlott incidensről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság este kiadott közleménye azt állítja: nem keletkezett sem csontsérülése, sem törése az előállított aktivistának.

Sebestyén Eszter keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ügyében eljáró VI. kerületi kapitányság félretájékoztathatta a BRFK-t. Hangsúlyozta, hogy a rendőrségről vitte el a mentő kivizsgálásra és az ott készült ambulánslapból a kerületi kapitányság is kapott egy példányt. Az ambulánslapon az összes zúzódását felsorolták, és azt is feltüntetették, hogy a vállában az egyik csontból letört egy 6-8 milliméteres darab - közölte beszámolójában az MTI.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.