Választási csalások: oknyomoz az aktivista

Egy civil kezdeményezés, a Most Mozgalom aktivistái olyan választópolgárokat kerestek fel, akiknek a neveivel feltehetőleg visszaéltek az ajánlóívek gyűjtése során. A videós megkereséseknél az aktivistákat a hvg.hu tudósítója is elkísérte.

A legtöbb nyilatkozó azt állítja, eredetileg a Szili Katalin-féle KTI-nek írtak alá, de van, aki szerint akár egy telefonkönyvből is kiírhatták az adatait, mivel egyik pártnak sem adta le az ajánlását. "A választás már lecsengett, de ez az ügy nem veszthet az aktualitásából, ugyanis több száz millió forint közpénzről van szó." – mondta a hvg.hu-nak Marek Betram, a Magyarországi Cigány Párt (MCP) volt gyakornoka, aki a kampányfőnök mellett dolgozott a választások előtt, és miután őt is felszólították kitöltött ajánlóívek adatainak a másolására, erre nem volt hajlandó, hanem a rendőrséghez fordult.

A politológushallgató április elején a Horváth Aladár-féle MCP-ben végzett szakmai gyakorlatot, ahol állítása szerint tudomást szerzett a kispártok illegális aláírás-másolásáról: mint mondta, egyes kispártok egymásnak másolták át az ajánlóíveket, hogy tudjanak országos listát indítani, ezzel szert téve a százmilliós nagyságrendű kampánytámogatásra. Az ügyben feljelentés született választási csalásért, jelenleg a rendőrség nyomoz a csalásokkal kapcsolatban, a Nemzeti Választási Bizottság azonban nem volt hajlandó vizsgálatot indítani: Péterfalvi Attila szerint ugyanis "túl nagy munka lenne" utánajárni az illegális ajánlásoknak.

Marek Betram nyilatkozataiban korábban öt pártot nevezett meg a csalások érintettjeiként. A videóban nyilatkozó öt ember közül hárman állítják, hogy a Szili Katalin vezette Közösség a Társadalmi Igazságosságért pártra adták le aláírásukat, egy nem árulja el, kit támogatott, míg egy ember azt mondja, egy pártra sem adta le ajánlását. Az interjúalanyoknak bemutatott ajánlóívek Marek Bertram állítása szerint az MCP irodájában kerültek hozzá, ahol arra utasították, másolja át a rajtuk található adatokat az MCP íveire. Marek erre nem volt hajlandó, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett választási csalás miatt. Időközben az MCP teljes vezetősége bejelentette a lemondását, állításuk szerint a döntésnek nem volt köze a választási csalásokhoz, csak a párt rossz szereplése miatt döntöttek így. Ugyanígy tett április 9-én Szili Katalin, szintén a rossz választási eredményekre hivatkozva.

A Most Mozgalom nevű civil szervezet (amelynek Marek is tagja) aktivistái videointerjúkat készítettek, a nyilatkozók megkeresésekor a hvg.hu tudósítója is jelen volt. Az aktivisták végigjárták olyan címeket, amelyek a Marek Bertram által az MCP irodájából elhozott, majd a rendőrségnek is bemutatott ajánlóíveken szerepelnek, és megmutatták az ott lakóknak az ajánlóíveket (a videóban közelről látható ívek csak illusztrációk, a valódi íveket a személyes adatok érzékenysége miatt nem mutatják). Az érintettek, akik azonosították magukat az íveken, megdöbbenve értesültek arról, hogy az adataikkal ellátott ívek egy másik párt irodájában tűntek fel, és feltehetőleg az ajánlóíveikre is felkerülhettek. Mindannyian állították, nem az MCP-nek adták le az ajánlásukat. Többségük a KTI-t támogatta volna eredetileg (az egyik interjúalany elmondása szerint a lakásügyi problémája rendezése ígéretével szerezték meg az aláírást a KTI aláírásgyűjtői), de találtak olyan választópolgárt is, aki - elmondása szerint legalábbis - egy helyre sem adta le aláírását, így lehetséges, hogy az adatait valahonnan, például egy telefonkönyvből kimásolták – erre utalhat, hogy nevén és címén kívül minden személyes adata hibás az ajánlóíven.

Marek a hvg.hu-nak azt mondta, "a továbbiakban is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a publikum ne hunyjon szemet a nyilvánvaló csalások felett". Korábban ezzel a céllal készítettek "oktatóvideót" arról, milyen módszerrel dolgoztak a választási csalások elkövetői. A videót készítő civil szervezetről elmondta: "A Most Mozgalom egy fiatalokból álló civil formáció, melynek fő célja az, hogy a társadalmat átvezesse egy innovatív, önfejlesztő korszakba, ahol a biztos alapokon nyugvó demokrácia az egyik legfőbb érték és ahol a közhatalom legitimitása nem a tömeg lojalitásából származik. Össztársadalmi érdek, hogy a politika tárgyai, a politika alanyaivá váljanak." - mondta, hozzátéve, hogy a mozgalom korábban alakult meg, mint ahogy a választási csalással találkozott. Ez utóbbinak nincs köze a mozgalom alapításához.

A videóval kapcsolatban a hvg.hu megkereste Horváth Aladárt, aki nem kívánt rá reagálni, szerinte lejárató kampány zajlik az MCP ellen, és az ügy a rendőrségre tartozik. Nem reagált a megkeresésre Szili Katalin sem, a KTI vezetője.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.