galéria megtekintése

Pánik a TV2-nél, valaki biztosan hazudik a botrányban

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 17. számában
jelent meg.

Ábrahám Ambrus – Bednárik Imre – M. László Ferenc
Népszabadság

Káosz uralkodik a TV2-n belül: a munkatársak nem tudják, kitől kapják a jövő havi fizetést, a hirdetők is bizonytalanok, egyelőre kivárnak. A szemben álló két fél, Andy Vajna és Fonyó Károly is azt állítja, övé a tévé, miközben az eladó Simon Zsolt és Yvonne Dederick cáfolja, hogy Fonyó megvette volna a céget. A korábbi tulajdonos, a Pro7Sat.1 már nem érzi magát érintettnek az ügyletben.

„Mivel ez egy harmadik fél ügylete, nem kommentáljuk” – válaszolta a TV2 korábbi tulajdonosa, a Pro7Sat.1 pénteken a Népszabadságnak, amikor azt kérdeztük, mit szólnak ahhoz, hogy Fonyó Károly lehívta állítólagos opciós jogát a TV2-nél. A válasz alapján a német médiavállalat nem foglalkozik Fonyó bejelentésével, úgy látja, ez nem tartozik rá.

Tavalyi felvétel a TV2 Róna utcai székházáról. Péntek délben a cégbíróságon nem találtunk egyetlen olyan kérelmet sem, amely a tulajdon átírásával lenne kapcsolatos
Tavalyi felvétel a TV2 Róna utcai székházáról. Péntek délben a cégbíróságon nem találtunk egyetlen olyan kérelmet sem, amely a tulajdon átírásával lenne kapcsolatos
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Azért fordultunk a német médiacéghez, mert csütörtökön mind Andrew G. Vajna filmügyi kormánybiztos, mind Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó azt közölte: ő a TV2 új tulajdonosa. A Pro7Sat.1 (P7S1) álláspontja azért fontos, mert a történetben főszerepet játszó mindkét cégre tavaly februárban zálogjogot jegyzett be.

 

Így a TV2 Media Group Holdings Kft.-re, amelyet Fonyó állítása szerint az ő vállalata, a Megapolis Media Zrt. vett meg kedden, illetve a TV2 Média Csoport Kft.-re, amelyet a tévé két vezetője, Yvonne Dederick és Simon Zsolt szerint ők adtak el Vajna társaságának, a Magyar Broadcasting Co.-nak csütörtökön. Tehát a P7S1-nek tudnia kellene arról, hogy a zálogjogával terhelt cégeknek ki az új tulajdonosa, hiszen hozzájárulása nélkül senki nem tehet semmit. A német cég tavaly úgy adta el a TV2-t, hogy a vételárat nem hajtotta be azonnal: lehetővé tette Dedericknek és Simonnak, hogy később fizessen.

A német médiavállalat azt írta, vegyük figyelembe a TV2 csütörtök esti közleményét. E szerint Vajna érvényes szerződés alapján vette meg a TV2-t, „per-, teher- és igénymentesen”. Tehát

a P7S1 nem cáfolta a tévé állítását, hogy a magyar felek – alighanem Vajnáék – rendezték a tartozásaikat.

A céget jelenleg is irányító Dederick és Simon azt közölte lapunkkal: a köztük és Vajna között létrejött szerződést hitelezőként a Pro-7Sat.1 is szentesítette. A Megapolisszal pedig semmiféle adásvételt nem kötöttek, szerintük Fonyó állításai „minden valóságalapot nélkülöznek”. 

Hallgat az RTL

Mindez azt a verziót erősíti, hogy Andy Vajna a TV2 új tulajdonosa, és a versenyhivatali jóváhagyás után a felkért vezérigazgató, Dirk Gerkens, az RTL egykori vezetője elkezdheti a munkát. Igaz, még kérdéses, hogy korábbi szerződése nem köti-e meg a kezét, hiszen a topmenedzsereknél rendszerint kikötik, hogy évekig nem dolgozhatnak a konkurenciánál.

Erről megkérdeztük az RTL luxembourgi központját, de azt a választ kaptuk: „No comment.” A lapzártánkig megjelent közleményekből, nyilatkozatokból egy dolog derül ki:

valaki nem mond igazat.

Fonyó péntek délután azt mondta az Indexnek: még 2014-ben kötött egy szerződést, amely alapján most érvényesítette az elővásárlási jogát. Azt nem árulta el, hogy kivel szerződött, de a P7S1 hárításából úgy tűnik, velük nem, Dederick és Simon lapunknak pedig határozottan tagadta, hogy tavaly bármiféle opciós szerződést aláírt volna.

Jogi esetek

A nyilvánosan elérhető hivatalos dokumentumok sem segítenek a tisztánlátásban. A Népszabadság péntek délben a cégbíróságon nem talált egyetlen olyan kérelmet sem, amely a tulajdon átírásával lenne kapcsolatos. Persze ez nem jelent semmit, hiszen az érintetteknek 30 napjuk van arra, hogy hivatalosan is lépjenek. Így az sem kizárt, hogy Fonyó valóban vásárolt október 13-án.

Ám Vajna szempontjából ennek nincs jelentősége:

vevőjelöltként azokból az okiratokból dolgozott, amelyek a cégbíróságon elérhetők. Márpedig mind a TV2 Media Group, mind a TV2 Média Csoport társasági szerződése szabad kezet ad az ügyvezetőknek, Dedericknek és Simonnak, így akár meg is állapodhattak Vajnával.

Ez esetben a kormánybiztos jóhiszeműen járt el, joggal gondolhatja azt, hogy övé a TV2. Mindeközben az is elképzelhető, hogy Fonyó valóban tulajdonossá vált, és átírta a társaság szabályait. Viszont az Indexnek azt nyilatkozta,

úgy érvényesítette előjogait, hogy arról most a két ügyvezetőnek nem is kellett tudnia. Ám csak azután rúgta ki őket, hogy a Vajnával kötött szerződést bejelentették. Ez azt jelenti, hogy Dederick és Simon is jóhiszeműen járt el,

hiszen nem tudták, hogy közben változtak a jogaik.

Kérdés, Fonyó miért nem értesítette őket, hogy tilos megállapodniuk Vajnával, és mit mond majd a bíróság egy olyan szerződésről, amelyet a kormánybiztos és az ügyvezetők is jóhiszeműen írtak alá. Az sem kizárt, hogy az ügyletnek még mindig vannak olyan elemei, amelyeket nem ismerünk: Fonyó naponta közöl valamilyen újabb részletet, igaz, a szerződést nem hajlandó közzétenni.

Pánik a házban

Egy dolgot máris elért. A TV2 körüli káosz miatt a tévé reklámozói megrettentek. Ilyenkor folynak azok a tárgyalások, amelyek megszabják, hogy ki mennyit költ a médiában.

Az egyik nagy médiaügynökség vezetője lapunknak azt mondta, egyelőre kivárnak, azt remélik, rövid időn belül tisztázódik, hogy valójában ki a tévé tulajdonosa. Néhány hétig biztosan nem kötnek semmilyen szerződést a TV2-vel.

Az ellentmondásos hírek a stábot is megzavarták. Volt olyan dolgozó, aki lapunknak azt mondta, a folyosókon arról beszélnek az emberek, hogy a jövő hónap elején megkapják-e a fizetésüket, ha igen, ki fogja utalni. Pénteken azt találgatták, hogy Fonyó bármelyik nap megpróbálja-e erővel átvenni a céget, és azzal nyugtatgatták egymást, hogy a tévé biztonsági szolgálata a mostani vezetők, Yvonne Dederick és Simon Zsolt utasítását fogadja el. A cég irányítói érzékelték a pánikhangulatot, péntek reggel egy nyugtatónak szánt körlevelet küldtek minden dolgozónak. Ebben azt közölték, hogy minden híresztelés ellenére Andy Vajna vásárolta meg a TV2-t.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.