galéria megtekintése

Vajna újabb 1,2 milliárdos hitelt kapott állami banktól a 6,7 milliárd mellé

7 komment


M. László Ferenc

Újabb milliárdos hitelt kapott az állami tulajdonban lévő, a magyar export finanszírozására létrehozott banktól Andrew G. Vajna kormánybiztos – derítette ki a Népszabadság.

A kaszinóbizniszben jelentős bevételekre szert tevő filmügyi kormánybiztos médiacégét, a TV2 Média Csoport Kft.-t 1,2 milliárd forinttal segítette ki a Magyar Export-Import Bank április 29-én.

falseReviczky Zsolt / Népszabadság

Nem ez az első eset, hogy az Eximbank mankót adott Vajnának: még mielőtt bejegyezték volna a kormánybiztos tulajdonjogát a cégbíróságon, az állami pénzintézet november 27-én 21 millió eurót, azaz 6,72 milliárd forintot kapott a TV2 megvételéhez. Akkor „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” kapott, amire egy 2013-as kormánypárti törvénymódosítás adott lehetőséget, hiszen korábban az Exim kifejezetten az exportot támogatta.

 

Az április végén kötött újabb hitelszerződésből kiderül, hogy az újabb 1,2 milliárdos hitelt a TV2 kifejezetten a működésre kapta. A kontraktus szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt lévő állami bank lényegében megelőlegezte a TV2 reklámpiaci bevételeit, azaz forgóeszköz-hitelt adott a tévétársaságnak.

A szerződést a cég részéről Vajna és az ügyvédei, az Exim részéről Urbán Zoltán vezérigazgató, illetve Puskás András üzleti vezérigazgató-helyettes ellenjegyezte. Puskás az előző ciklusban az V. kerület alpolgármestere volt, közismert róla, hogy ugyanabban a lakóparkban lakik, mint korábbi főnöke, a jelenlegi miniszterelnöki kabinetminiszter, Rogán Antal.

Azt, hogy Vajna újabb hitelkérelemmel fordult az Eximhez, a valasz.hu írta meg. Akkor a a TV2 tulajdonosa, a Magyar Broadcasting Co. azt közölte, hogy több bankkal is tárgyalnak, de csakis olyan hitelt fognak igénybe venni – ha erre sor kerül –, amely állami kamattámogatást nem tartalmaz. Vajna a Figyelőnek adott múlt heti interjújában pedig azt mondta, tavaly több bankkal is tárgyalt, végül az Eximmel és az OTP-vel állapodott meg, és az, hogy lesz egy forgóeszköz-hitel is, már a legelején tervbe volt véve. Igaz, arról nem árult el részleteket, hogy mekkora lesz a hitel, és a két bank közül melyik folyósítja.

A megállapodás több meglepő elemet tartalmaz a TV2-re tavaly szintén rámozduló Simicska Lajosék, illetve a korábbi német tulajdonos vonatkozásában. További részleteket a Népszabadság holnapi számában olvashat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.