galéria megtekintése

A kormány még mindig nem érti a lázadó tanárokat, Orbán bölcsessége forog kockán

20 komment

Kálmán T. Attila

Az oktatáspolitika ellen munkabeszüntetéssel tiltakozó tanárok szerdán nem tartják meg az első órát. Követeléseiknek az adhat nagyobb hangsúlyt, hogy a szimpatizánsok széles köre húzhat aznap újra kockás inget.

Legalább százharminc – nagyjából felerészben budapesti – iskolában marad el szerdán az első óra. A Tanítanék Mozgalom által kezdeményezett polgári engedetlenségi akciót reggel 8 és 9 óra között tartják országszerte. „Lesz, ahol kimennek az iskola elé a tanárok, lesz, ahol fákat ültetnek, lesz, ahol a közeli parkban szemetet szednek tanítás helyett, lesz, ahol a szülőkkel közösen élőlánccal ölelik körbe az iskolát" – írják a mozgalom Facebook-oldalán.

Nem csak emlékkép: szerdán megint sokan bújhatnak kockás ingbe
Nem csak emlékkép: szerdán megint sokan bújhatnak kockás ingbe
Reviczky Zsolt

Az akcióval arra akarják rávenni a kormányt, hogy üljön le tárgyalni a Civil Közoktatási Platform (CKP) tagjaival. Ugyanis az év elején életre hívott Köznevelési Kerekasztalt látszatintézménynek tartják a tiltakozók, ahová a kabinet a neki kedves szervezeteket hívta meg, így biztosítva álláspontja túlsúlyát. A mozgalom azt is szeretné mielőbb elérni, hogy a kabinet elfogadja a CKP 12 pontja néven futó követeléseiket, amelyek között olyan sürgető ügyek vannak, mint az érettségire vonatkozó módosítások elhalasztása.

 

Törley Katalin, a Tanítanék egyik vezéralakja a kormánynak adott ultimátum lejárta után arra biztatta a szimpatizánsokat, hogy segítsék őket a maguk módján. A munkabeszüntetéssel demonstráló tanárokat diákok, egyetemi oktatók, szakszervezetek és civilek is támogatják. Február 19-éhez hasonlóan valószínűleg ismét elöntik az internetet a kockás inges fotók is, ugyanis a Klinghammer István korábbi felsőoktatási államtitkár kijelentése után a tiltakozás félhivatalos viseletévé váló ruhadarab leporolását is kérik Törleyék.

A Klik és a Pedagógusok Szakszervezete közötti kollektív szerződés alapján a jogellenes munkabeszüntetés következménye szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetés, valamint a jutalmazásból való – féléves – kizárás lehet. Palkovics László oktatási államtitkár nyilatkozata alapján azonban nem kell retorzióktól tartaniuk a „vadsztrájkoló" tanároknak, mindössze pótolniuk kell valamikor a meg nem tartott órát.

Hogy a tanárok és a diákok is úgy gondolják-e, hogy a mulasztást később pótolják, arról változó vélemények jutottak el hozzánk. Volt olyan tanár, aki szerint Palkovics nyilatkozata a polgári engedetlenség meg nem értéséről szól.

De ez a kérdés inkább csak akkor lesz égető, ha nem ér célt a tiltakozás, mivel a Tanítanék úgy tervezi, hogy hétről hétre egy-egy órával megnyújtja a munkabeszüntetés hosszát, amíg a kormány nem enged. A Facebookon annyit közöltek, „Orbán Viktor bölcsességén múlik", hogy meddig folytatják a tiltakozást. „Ha hiszünk abban, hogy a jelenlegi kormány legitim, akkor nincs más megoldás, valahogy meg kell értetni a hatalom képviselőivel, hogy az oktatás jelenleg a legfontosabb társadalmi ügy, az egészségügy mellett" – írták a szerdai akcióhoz kiadott kiskátéban.

A Tanítanék harci kedvét a Klik megszüntetésének híre sem törte le. A mozgalmárok szerint ez csak márkanévcsere, lényegi változást nem takar az ígéret. Márpedig szerintük az államilag központosított oktatási rendszer eredendően rossz.

A Pedagógusok Szakszervezete eközben egy lehetséges sztrájk kereteiről tárgyal a kormánnyal. Ám egy valódi munkabeszüntetésre nemcsak a szigorú sztrájktörvény miatt van kevés esély, hanem azért is, mert a hírek szerint a két oldal álláspontja több ponton közeledett egymáshoz. Két nappal az egyórás munkabeszüntetés után pedig Balog Zoltán miniszter vár háromszáz iskolaigazgatót egy fórumra, ahol a tervezett változtatásokról tájékoztatja őket. Az eddig nem derült ki, hogy mi alapján szelektálták a meghívottakat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.