Vádat emeltek Hiszékeny Dezső ellen

Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
Közleményében azt írta: a vád szerint 2013 januárjában Hiszékeny Dezső akkori XIII. kerületi alpolgármester - akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése - közvetítőn keresztül jogtalanul 5 millió forintot kért saját magának azért, hogy egy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a vállalkozónak adja.

„A jogtalan vagyoni előny átadására végül nem került sor, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül befejezett" - fogalmazott a főügyész. Hozzátette, a vádiratban szereplő korrupciós bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hiszékeny mentelmi jogát tavaly szeptember 15-én függesztette fel a parlament azt követően, hogy a mentelmi bizottság ezt javasolta az Országgyűlésnek. A mentelmi bizottság ülésén meghallgatták Hiszékenyt is, és ő is mentelmi joga felfüggesztését kérte. Akkori felszólalásában megismételte, hogy nem követett el bűncselekményt. Szerinte az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik, előre megtervezett forgatókönyv szerinti akcióról van szó, amelyben manipulatív eszközöket használnak - értékelte, kijelentve, az akció célja „alig leplezett módon" a közelgő önkormányzati választás eredményének befolyásolása.

A főügyészség korábbi tájékoztatása szerint az ügynek további négy gyanúsítottja van, őket a nyomozás korábbi szakaszában szintén valamilyen korrupciós jellegű bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki az ügyészség.

Hiszékenyt szeptember végén hallgatták ki gyanúsítottként. A főügyészség akkori közlése szerint a politikus megtagadta a vallomástételt, és a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.