Vadászgépek repültek el Budapest fölött

Vadászgépek hangjára lett figyelmes hétfőn délután lapunk több olvasója, köztük repülési szakemberek is. Mivel a magyar fővárosban nem megszokott jelenség, hogy vadászgépek zajára figyel fel az ember, több úton is érdeklődtünk.

Megkeresésünkre a Magyar Honvédség mindössze egy széles körben nem ismert közleményt továbbított, amelyet hétfőn reggel az infopapa.hu pápai portál jelentetett meg a helyi honvédségi repülőtér tájékoztatására hivatkozva, s amely szerint július 15. és augusztus 5. között nemzetközi repülőkiképzésnek ad otthont a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtere, amely NATO-központ is.

E szerint a repülések a nappali órákban, az érvényben lévő repülésbiztonsági és jogi szabályzók maradéktalan betartása mellett történnek. A kiképzés időszakában a megszokotthoz képest nagyobb zajhatás lesz tapasztalható Pápán és környékén, amiért a lakosság szíves türelmét és megértését kérték.

Lapunk több, a civil légiforgalomban dolgozó szakemberrel és pilótákkal is beszélt az ügyben, s az derült ki, hogy a civil repülési terveket rögzítő adatbázisban Ready11 regisztrációval rögzítették F-16-os vadászok felszállását Pápáról és visszaérkezését ugyanoda. Katonai forrásokból pedig informálisan úgy értesültünk, hogy e gépek hangját lehetett hallani Budapesten.

Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy a 120 kilométerre fekvő pápai repülőtérről miért repültek Budapest felé a légi járművek. E kérdést mind a Honvédelmi Minisztériumnak, mind az amerikai nagykövetségnek feltettük. Mint ahogy arról is érdeklődtünk, hogy a vadászok használták-e a civil légteret Budapest fölött és erről egyeztettek-e a magyar légiforgalom irányításáért felelős Hungarocontrollal?

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.