Vácon nem kérnek a Klik meghívójából

„Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye” – utasította el a kérést a Madách Imre Gimnázium.
Levélben utasította el a váci Madách Imre Gimnázium a Klik meghívóját a március 15-i budapesti kormányzati emlékünnepségekre. Fodor Gábor megyeközponti tankerületi igazgató megbízásából a Klik a gimnázium tíz diákját és egy tanárát invitálta, amire a gimnázium úgy válaszolt: „A meghívást tisztelettel köszönjük, de sajnálattal kell közölnünk, hogy diákjaink az eseményen szervezett formában nem vesznek részt. Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye."

A levél kitér arra is, az oktatási intézmény az adatvédelmi törvénnyel ellentétesnek véli és elfogadhatatlannak tartja, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek. „Gimnáziumunk, mint ahogy mindig, ebben az évben is megemlékezik nemzeti ünnepünkről, és sok diákunk részt vesz a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényeken" – zárul ezután a Domokos Mártának, a Klik ceglédi tanügy-igazgatási referensének címzett levél.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.