Vác nemet mondott a Hóman-szoborra

Ülésezett a váci önkormányzat, a képviselők többsége elutasította, hogy közterületen szobrot állítsanak Hóman Bálintnak. Az utcanév kérdése viszont még nem dőlt el: Vác az MTA állásfoglalását várja.
A városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság ülésén az egyik külsős tag közölte, amennyiben Vác nem ad engedélyt Hóman Bálint szobrának felállításához, akkor azt magánszemélyek magánterületen helyezik el. Vác város vezetésének nem áll szándékában, és korábban sem tervezte, hogy Hóman-szobrot állítson fel közterületen – reagált kérdésünkre a közelmúltban a váci polgármesteri hivatal.

A mai testületi ülésen a váci önkormányzat képviselői határozatban is elutasították, hogy közterületen szobrot emeljenek a Horthy-korszak antiszemita kultuszminiszterének. A képviselők 9:4 arányban szavaztak a szobor ellen – tájékoztatta lapunkat Bóth János volt polgármester, a baloldali frakció vezetője.

Hóman szobrát múlt év végén Székesfehérváron akarták felállítani, de a hazai és külföldi tiltakozások hatására az önkormányzat visszavonulót fújt. A váci „külsős tag" az eredetileg Székesfehérvárra szánt szobrot szerette volna, szeretné átköltöztetni a Duna-parti városba.

Vácon tizenöt éve utat neveztek el Hóman Bálintról. A baloldal most kezdeményezte, hogy állítsák vissza az eredeti nevet. A döntést végül elhalasztották: a váci önkormányzat megvárja a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.