Üzleti titok Dési kirúgása?

"Engedély nélkül" vezetett műsort szombaton a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció párt rendezvényén - erre hivatkozva kirúgták az ATV-től Dési János újságírót, az Újságíróklub egyik műsorvezetőjét.

- Elismerem, komoly taktikai hibát követettem el egy olyan világban, ahol mindenkit taktikázik - nyilatkozta lapunknak Dési János, aki egyben a Népszava főszerkesztő-helyettese. Szerinte valóban magas labdát adott fel - le is csapták. - Jó ideje írok arról, hogy a baloldalnak együtt kell működnie, még akkor is, ha kettéválik a szocialista párt. Azt gondoltam, botor módon, hogy közreműködhetek a jó viszony fennmaradásában a két oldal között, ezért is vállaltam szerepet a szombati rendezvényen. Kétségtelen, hogy ez nem jött be - tette hozzá.

Az eset nemcsak azért keltett feltűnést, mert az ATV-s szerződésekben nincs engedélyhez kötve, hogy pártok rendezvényeit moderálják (csak konkurens műsorban nem vállalhatnak szerepet engedély nélkül), hanem azért is, mert eddig az ATV-nek nem okozott problémát, hogy műsorvezetőik pártpolitikai színtéren exponálták magukat - legalábbis emiatt még senkit sem rúgtak ki. Dési is moderált már korábban szocialista rendezvényen, ahogy Vágó István is, nem beszélve Gréczy Zsoltról, Gyurcsány Ferenc volt kommunikációs főtanácsadójáról. Gréczy ehhez képest két hete kapott saját műsort az ATV-n Demokraták címmel, igaz, most Dési elbocsátásával egy időben őt is levették a műsorról. (Gréczyt viszont nem küldik el a csatornától: a Fórum című műsorban maradhat.) A HVG úgy értesült, az ATV több világnézet képviselőit megszólaltató műsorrá alakítaná át a Demokratát.

Az ATV-nél rögtön elkezdődtek a találgatások a döntés esetleges mögöttes okairól; információnk szerint az egyik népszerű műsorvezető felvetette a vezetőségnél, hogy Désit ítéljék egy hónapos szilenciumra, bizonyítandó, hogy "nem politikai megrendelésről van szó".

Az ATV-nél lapunknak nem kívántak külön nyilatkozni Dési és Gréczy kiszorításáról, de azt közleményükben sem indokolták. Az ATV igazgatósága mindössze annyit közölt, hogy a megbízási szerződésük alapján Dési Jánost titoktartási kötelezettség terheli."A műsorvezető azzal, hogy a megbízási szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos információkat jogosulatlanul nyilvánosságra hozta, üzleti titkot sértett. Az ATV igazgatósága közeljövőben dönt ennek jogkövetkezményeiről".

Gyurcsány Ferenc egyeztet Gréczy Zsolttal a DK alakuló rendezvényén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.