Útban van az állami gondoskodás a fővárosi kórházakhoz

Külön munkacsoportban a főváros és a szaktárca által delegált szakemberek készítik elő a fővárosi kórházak állami irányítását. A szakmai testület megalakítását kezdeményező levelet Szócska Miklós államtitkár már elküldte Tarlós István főpolgármesternek.

Az egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy a fővárosi kórházak állami "gondozásba" adásához meg kell tenni a szükséges előkészületeket. Szócska Miklós utalt arra, hogy egy hónappal ezelőtt Tarlós István főpolgármesterrel közösen jelentették be: mind a tárca, mind pedig a főváros a budapesti fenntartású fekvőbeteg intézmények állami gondozásba vételében érdekelt. Minderről az államtitkár a fővárosban működő egészségügyi intézmények tulajdonosaival és vezetőivel való egyeztetés után beszélt újsáígírók előtt.

Hozzátette: Budapest a hazai egészségügy ellátáson belül is nagyon speciális, itt koncentrálódik az egészségügyi ellátás 40 százaléka, a kórházak pedig hétféle fenntartó, köztük az állam, az önkormányzatok vagy az egyházak kezében vannak. Ahhoz, hogy itt is tervezhető átalakítást lehessen végrehajtani, először szükség van a fenntartói rendszer egyszerűsítésére.

Az államtitkár bejelentette: levelet írtak Tarlós Istvánnak; abban közös munkacsoport felállítását kezdeményezték. Azt is jelezték, hogy az ügyben a főpolgármesternek "a Fővárosi Közgyűlés irányába meg kell tennie a szükséges előkészületeket". Szócska Miklós elmondta, tárcája a kormány irányába indít hasonló kezdeményezést.

Az egy hónappal korábbi sajtótájékoztatón már utaltak arra, hogy a 12 egészségügyi intézmény átadásához még a közgyűlés jóváhagyása és kormányzati döntés is szükséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.