galéria megtekintése

Útban a gyönyörű gettó felé

Nyíregyháza

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 17. számában
jelent meg.


Ónody Molnár Dóra
Népszabadság

„Az antiszegregrációs terv céljai: csökkenjen a városban a szegregált körülmények között élő, hátrányos helyzetű és roma lakosság száma és aránya úgy, hogy egyetlen szegregátum lakóinak száma se növekedjen.”

Ez olvas ható Nyíregyháza 2008-ban készült integrált városfejlesztési stratégiájában, amelyet 2010-ben fogadott el az akkori szocialista városvezetés. E stratégia előfeltétele volt annak a 2,5 milliárd forintnak, amelyet Brüsszel küldött a város fejlesztéseire.

"a telepet csinosítgatni és ott megannyi közszolgáltatást kiépíteni jóval drágább, mintha a városban egyébként meglévő szolgáltatásokat tennék elérhetővé a hátrányos helyzetben élőknek"

Ehhez vállalásokat kellett tenni: Nyíregyháza megígérte tehát az uniós adófizetőknek, hogy a támogatásért cserébe lépéseket tesz a gettók, romatelepek felszámolása érdekében. A városban két, főként mélyszegénységben élő roma családok lakta szegregátum van: a Keleti lakótelep és a csaknem kétezer lakosú Huszár-telep.

 

A stratégiában viszont az áll, hogy a telepen élők egy részét ki kell emelni a szegregátumból, biztosítani kell számukra az integrált lakókörnyezetben való elhelyezkedést. Ennek eszköze „önkormányzati bérlakásban vagy az úgynevezett albérlők házában való elhelyezés, vagy szociálpolitikai és helyi lakáshoz jutási kedvezménnyel a saját tulajdonú ingatlan megszerzésének elősegítése – annak maximális figyelembevételével, hogy a város más részein ne induljanak be szegregációs folyamatok”.

Ami pedig a Keleti lakótelepet illeti: itt célul tűzték ki a telep „hosszú távú, fokozatos felszámolását és az ott élők integrált lakókörnyezetbe helyezését”. A 2010-es önkormányzati választás után a város új, fideszes vezetése szemléletet váltott. A hosszú távú telepfelszámolás helyett inkább a gettócsinosítgatást választotta, ami egybecseng a kormány intézkedéseivel. Ezt példázza a huszár-telepi iskolaügy. Balog Zoltán humánminiszterként számos alkalommal kiállt a görög katolikus egyház fenntartásába került cigányiskola újranyitása és működtetése mellett.

Az egyház valójában egy rossz minőségű oktatást nyújtó, a roma gyerekek elkülönítése miatt törvénysértően működő, 2007-ben bezárt iskola épületét vette át, és 2011-ben újranyitotta az iskolát. Jogtalanul. A szegregált iskola miatt egy alapítvány pert indított, és hiába tanúskodott Balog Zoltán az iskolában zajló szerinte színvonalas munka mellett, nem jogerősen kimondták: egyházi köntösbe bújtatva sem lehet a gyerekeket bőrszínük, szociális helyzetük miatt elkülöníteni.

A városfejlesztési stratégiában vállaltakkal ellentétben nem kezdődött el sem a Keleti lakótelepen élők, sem a huszár-telepi családok integrált lakókörnyezetbe helyezése. Elindult viszont egy olyan program, amely konzerválja az elkülönülést. Erre eddig 410 millió forintot költöttek: elkezdték felújítani a házakat, helyi képzéseket indítottak. A nyíregyházi önkormányzat erőfeszítései elsősorban arra irányulnak, hogy a telepeken minél több szolgáltatást elérhetővé tegyenek.

Annak ellenére is, hogy a telepet csinosítgatni és ott megannyi közszolgáltatást kiépíteni jóval drágább, mintha a városban egyébként meglévő szolgáltatásokat tennék elérhetővé a hátrányos helyzetben élőknek, azzal például, hogy lakhatást biztosítanak nekik a gettón kívül.

„A Huszár-telepen gyönyörűen felújítottunk egy régi laktanyát, amiben ma roma családok élnek. Ezeknek a roma családoknak a családfői tették rendbe a saját lakásukat és a házukat profi kőművesek vezetésével, és ezek a profi kőművesek egyébként utána a közmunkában foglalkoztatott romák közül többeknek munkát ajánlottak a saját vállalatukban, a saját kis- és középvállalatukban, mert olyan jól dolgoztak. Most már ezek az emberek szabad munkavállalók. Egy apró példa. Rossz válasz természetesen a gettósodás, a magába zárkózás, amikor a roma világra rázárják az ajtót, meg maguk is magukra zárják az ajtót. A jó válasz: a roma középosztály megteremtése és megvalósulása” – ezt mondta egy februári beszédében Balog Zoltán, aki úgy tekint a telepprogramra, mint a „felzárkózás politikájának” zászlóshajójára.

Kérdés, hogy miként tekint rá az EU, amely nem erre adott forrásokat Nyíregyházának.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.