galéria megtekintése

Megnyit végre a Sorsok Háza?

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 28. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Nagyjából 80 százalékig kész van a Sorsok Háza, a tervek szerint március végéig teljesen befejezik az építkezést. Ebből még nem következik, hogy a közeljövőben átadják az intézményt. A kormány előbb mindenképpen konszenzusra szeretne jutni a zsidó szervezetekkel.

A kormány eddig 6,6 milliárd forintot adott a beruházásra
A kormány eddig 6,6 milliárd forintot adott a beruházásra
Mirkó István

A Józsefvárosi pályaudvar helyén létesülő új holokauszt-emlékközpont létrehozásáról 2013 őszén döntött a kormány. Az intézmény vezetésére Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kapott megbízást.

 

Eredetileg úgy volt, hogy az avatási ünnepséget 2014. április 16-án, a holokauszt magyarországi emléknapján tartják. A kétségekre, hogy ilyen rövid idő alatt képtelenség összehozni a projektet, Schmidt Mária akkor így reagált lapunknak: „Ez a feladat, meg kell csinálni, és kész.”

Pár hónappal később aztán hivatalossá vált, hogy a korábban tervezett dátumhoz képest jócskán csúszik a Sorsok Háza átadása. Most viszont már a befejezéséhez közeledik a munka.

A korábban kijelölt terület időközben a Salgótarjáni útnál újabb résszel bővült.

A kormányhoz közeli forrásokból származó információink szerint várhatóan március 31-ig itt is végeznek a – jelenleg 80 százalékig kész – építkezéssel. A kormány eddig mintegy 6,6 milliárd forintot biztosított a beruházásra.

A kiállítás koncepciójáról már megkezdődött, napokon belül pedig folytatódik az egyeztetés a zsidó szervezetekkel, ami az intézmény műszaki átadása után új lendületet kap. Úgy tudjuk, a kormány részéről továbbra is érvényes Lázár János miniszter ígérete, hogy a zsidó szervezetek jóváhagyása nélkül nem nyitják meg a Sorsok Házát. Tehát

„mindent felülír az a tény, hogy konszenzust kell kialakítani”.

A kormány azzal kalkulál, hogy remélhetőleg még az idén sikerül átadni az új emlékközpontot. A Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) korábban azt kérte, hogy a Sorsok Háza helyett inkább az Együttélés Házát hozzák létre a felújításra váró Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, de a jelek szerint a javaslat okafogyottá vált: a kettő nem zárja ki egymást.

Ellenben a Schmidt Mária személye körüli viták nem jutottak nyugvópontra. Schmidt erősen kifogásolta, hogy a zsidó szervezetek „vétójogot” kaptak. Másik oldalról a zsidó szervezetek – elsősorban a Mazsihisz vezetői – nem lelkesednek az ötletért, hogy Schmidt vezesse a Sorsok Házát.

Lázár János a decemberben tartott Zsidó Közösségi Kerekasztal után már utalt rá, hogy nem minden körülmények között ragaszkodnak Schmidt Máriához. A kormányhoz közeli körökből ezzel kapcsolatban most diplomatikus választ kaptunk: nincs olyan személyi probléma, ami „vagy-vagy” helyzetet teremtene, de csak a zsidó szervezetekkel való tárgyalás után derül ki, valóban Schmidt Mária lesz-e a főigazgatója a Sorsok Házának is.

Elterjedtek olyan hírek, hogy a Sorsok Házát „szervezetileg” összevonják a Páva utcai emlékközponttal, pillanatnyilag azonban – úgy tűnik – ez nincs napirenden. Legalábbis a lapunknak adott tájékoztatás szerint „két nagyon értékes, de eltérő jellegű intézményről van szó. Nem feltétlenül szükséges, hogy a kettő egybeolvadjon, és mindkettőnek ugyanaz legyen a vezetője”.

Kerestük Schmidt Máriát, de ő nem kíván nyilatkozni. Az Auschwitzban rendezett emlékünnepségen tartózkodó Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét telefonon értük utol. Elmondta, hogy várják a Sorsok Háza „létező koncepcióját”.

Ezzel párhuzamosan a Mazsihisz szakértőkből, tudósokból álló munkacsoportot hozott létre – annak érdekében, hogy a Sorsok Házából az egész ország számára hasznos intézmény váljon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.