Újra polgármester lett az elítélt

Újból a korábbi polgármestert, Póczai Zoltánt választották meg három független jelölt közül a Zala megyei Sormás polgármesterének. A település vezetőjének szeptemberben jogerős bírósági ítélet miatt szűnt meg a megbízatása, 2006-ban pedig a képviselő-testület függesztette fel tisztségéből.

Póczai Zoltán 1994 óta áll a zalai település élén. Szeptemberben azonban megszűnt a megbízatása, mert hivatali tevékenységével összefüggésben jogerősen elítélte a Zala Megyei Bíróság. A döntés szerint négyrendbeli csalás és összesen ötrendbeli  magánokirat-hamisítás miatt kapott pénzbüntetést a polgármester, de a közügyek gyakorlásától nem tiltották el, ezért újra indulhatott a  megbízatásért.

Póczai Zoltán és a hivatalából nyáron távozott körjegyző elleni vád szerint 2003-tól maguknak és több dolgozónak is fiktív elszámolásokkal, útiköltségként fizették ki a túlmunkáért járó összeget vagy jutalmat. A perben emiatt összesen kilenc vádlott szerepelt, azok a dolgozók is, akik a  valótlan kimutatásokat elkészítették, őket végül pénzbüntetésben és  megrovásban részesítette a bíróság.

Póczai Zoltán ellen ezen túlmenően azért is vádat emeltek, mert  2002-ben úgy alkalmazott polgári szolgálatosokat, hogy ők valójában nem végeztek munkát, csak aláírták papírjaikat, majd felvették a  pénzüket. Egy másik alkalommal pedig a pályakezdők munkába állását szolgáló állami támogatás került más kezébe, mert az alkalmazott fiatalok nevében mások dolgoztak és vették fel a munkabért.

A Zalai Hírlap akkori beszámolója szerint polgármestert 2006-ban  a falu képviselőtestülete összeférhetetlenség miatt felfüggesztette. Akkor a Zala Megyei Bíróság nem szüntette meg a tisztségét, mert az önkormányzat nem tudta bizonyítani, hogy Póczai Zoltán a tevékenységével jelentős érdeksérelmet okozott volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.