Újra meghosszabbították a vádelőkészítés határidejét Sukoró-ügyben

Második alkalommal hosszabbította meg a vádelőkészítés határidejét az ügyészség az úgynevezett Sukoró-ügyben. A vádhatóság illetékes vezetője, Keresztes Imre főügyész lapunknak mindezt az ügy kiterjedtségével és nagyságával indokolta. Egyúttal cáfolta, hogy a telekcsere miatt indított polgári per másodfokú ítéletét szeretnék csak bevárni.

"Élünk a törvény adta lehetőséggel, ezért további harminc nappal meghosszabbítottuk a vádelőkészítés szakaszát ebben a nagy volumenű ügyben" – nyilatkozta lapunknak Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője a Sukoró-üggyel kapcsolatban. Mint ismert, korábban a kormányközeli lapok arról írtak, hogy akár már májusban megszülethet a vádemelés az összevont eljárásban, ez most legkorábban július környékére várható.

A határidő-hosszabbítás egyik oka, hogy a két éve hűtlen kezelés gyanújával indult – és a végére kilenc gyanúsítottat, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is eljárás alá vont – folyamat során közel negyvenezer oldal irat keletkezett, amelynek rendszerezése az „ügy jellegénél fogva több időt vesz igénybe az átlagosnál”.

A nyomozás és az iratismertetés április elején hivatalosan is véget ért, a vádelőkészítést először május első napjaiban hosszabbították meg újabb harminc nappal, ezt követi a mostani, újabb egy hónapos határidő-kitolás. Keresztes Imre főügyész korábban lapunknak a határidő-módosítást a bizonyítékok szükséges és külön-külön értékelésével, illetve a „végintézkedések elkészítésével” indokolta. Az, hogy végül mind a kilenc gyanúsított ellen vádat emelnek-e majd, vagy egyes személyek esetében esetleg megszüntethetik az eljárást, egyelőre nem tudni. Keresztes Imre ezzel kapcsolatban korábban azt mondta: „amíg még nincs döntés, bármi elképzelhető.”

A Népszabadság mai cikkében szereplő állítással kapcsolatban, miszerint a vádhatóság egyesek szerint azért késlekedik a vádemeléssel, mert szeretnék megvárni a június 13-án esedékes másodfokú ítéletet a sukorói telekcsere kapcsán indított polgári perben, a főügyész lapunknak azt mondta: természetesen figyelik a történteket, de mindez nem befolyásolja a vádelőkészítő munkát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.