galéria megtekintése

Újra ölt volna a trafikos gyilkos

9 komment


Ungár Tamás

A kaposvári dohánybolt eladójának gyilkosa úgy tervezte, hogy még két-három trafikot kirabol, s akár újra embert is öl a bevételért.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója, Szijártó István ezredes pénteken sajtótájékoztatót tartott a kaposvári dohánybolti eladó, a 21 esztendős G. Fruzsina meggyilkolásáról és az ügy nyomozásáról.

Mint megtudtuk, a bűncselekmény gyanúsítottja, a Sántos községben élő, 20 éves B. Péter azért akart erőszakos módon pénzt szerezni, mert el szeretett volna költözni szülei házából, s az új élethez ily módon remélt „indulótőkét”. A férfi egy 30 centi élhosszúságú konyhakéssel felfegyverkezve utazott be Kaposvárra április 23-án délután. Apja egyik munkásruháját vette magára, számolva azzal, hogy véres lesz majd az öltözete, s akkor megszabadul tőle. Egy szétszaggatott pólót is vitt magával, hogy legyen mivel az arcát eltakarni.

A sántosi férfi órákig kutakodott, hogy melyik boltot érdemes kirabolni. Délután ötkor találta meg az alkalmasnak vélt trafikot, a Fő utca 46. szám alatt.

 

Megvárta, hogy az eladó egyedül maradjon, bement, s egyből a pénzt követelte, miközben a pólóval elfedte arcát. Az eladó át is adta a kassza tartalmát a rá kést fogó B. Péternek. A férfi attól tartva, hogy miután távozik, a hölgy hívja a rendőrséget, a késével többször megszúrta az eladót. A bűntényt a bolt gazdája este hétkor fedezte fel, hívta a mentőket, de Fruzsinán már nem tudtak segíteni. Négy olyan szúrás is érte, ami alkalmas az élet kioltására.

A gyilkossággal gyanúsított B. Pétert csütörtökön fogták el a rendőrök
A gyilkossággal gyanúsított B. Pétert csütörtökön fogták el a rendőrök
Police.hu

A trafikból távozó B. Péter kevesellte a rabolt pénzt, hisz mindössze 22 ezer forinthoz jutott, ezért elhatározta, hogy még aznap rajtaüt 2-3 dohánybolton, s az se számít, ha megint gyilkolnia kell. Még két trafik környékén időzött, de egyikbe se ment be, mert a kiszemelt üzletekben vagy környékükén nagy volt a mozgás. Ezért hazaindult, előbb azonban a munkásruhát a kaposvári ligetben elrejtette, a kést pedig a Malom-tó vizébe dobta.

A nyomozók a köztéri kamerák felvételeit elemezve már másnap hajnalra megtalálták a vélhető tettes képét, és azt közzétették. Lakossági bejelentések is segítettek a tettes azonosításában.

A nyomozók előbb otthonában keresték B. Pétert, de ő akkor már a megyei kórház sebészetén volt. Egynapos műtétre ment oda, a beavatkozásnak nem volt köze a gyilkossághoz, hisz a férfi nem sérült meg a bűntény során. A nyomozók a kórházban vették őrizetbe a férfit, aki a kihallgatáson részletes, beismerő vallomást tett.

Gyertyagyújtással emlékeztek a lányra a kaposvári trafik előtt
Gyertyagyújtással emlékeztek a lányra a kaposvári trafik előtt
Varga György / MTI

Szavai alapján megtalálták a véres ruhát és a gyilkossághoz használt kést is. A bizonyítékok alapján a főkapitányság előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja a férfit, akit tettéért életfogytig tartó szabadságvesztés fenyeget.

Szijártó István – kérdésünkre válaszolva – elmondta, hogy B. Péter büntetlen előéletű, a tavaly érettségizett, s a szülei által eltartott férfi eddig sosem volt erőszakos a környezete szerint. A nyomozás során pszichiáter is megvizsgálja majd B. Pétert, ám eddig semmilyen jele sincs annak, hogy a férfinak kóros lenne az elmeállapota, vagy ne fogná fel tettei súlyát.

Ismert, hogy az ügy kapcsán Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, megvizsgálják, nem kell-e változtatni a dohányboltokról szóló törvény azon pontján, ami kötelezővé teszi ezeknek az üzleteknek a lefóliázását. Ezt már régóta sokan forszírozzák, mondván, a letakart kirakaton át az utcán járók nem látják, mikor éri rablótámadást a trafikokat.

Amúgy a rendőrségnek – állítólag – nincs olyan statisztikája, amely egybevetné, hogy a trafikok jobban ki vannak-e téve rablásoknak, mint a többi üzlet. A mindennapi tapasztalatok viszont ezt erősítik. Kaposváron idén még egy bolti rablás történt, az az üzlet is trafik volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.