galéria megtekintése

Diplomata lehet az MTVA bukott vezéréből

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 22. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

Újra diplomáciai pályára léphet Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) volt vezérigazgatója, aki augusztus 15-ével távozott posztjáról – értesült a Népszabadság. Kormánypárti forrásaink szerint Szabó László Zsolt hazánk ankarai nagykövetségén kaphat vezető állást, de ez még nem dőlt el, még tartanak az egyeztetések arról, hogy az állami média lemondott vezetőjét hová helyezzék.

Szabó László Zsolt az első Orbán-kormány idején már dolgozott a Külügyminisztériumban, miután 2001 elején lemondott az MTV elnöki posztjáról. 1999–2001 között volt az MTV első embere, akkor bizalomvesztésre hivatkozva távozott, miután a tömeges elbocsátások ellenére sem sikerült konszolidálnia a köztévét, sőt az intézmény húszmilliárd forintos adósságot halmozott fel. Ezután küldte ki a kormány Ausztráliába, ahol a canberrai magyar nagykövetségen kulturális attaséként dolgozott.

A 2002-es kormányváltás után Kovács László külügyminiszter gyorsan hazarendelte, mert két szabad demokrata politikus és az MTV felügyelőbizottságának feljelentése nyomán a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen több MTV-s ingatlan eladása és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Aligha utasítja vissza a feladatot
Aligha utasítja vissza a feladatot
Veres Viktor / Népszabadság

 

A Fővárosi Főügyészség azonban 2003-ban megszüntette a nyomozást, arra hivatkozva, hogy „az MTV Rt. 2001 végére bekövetkező helyzete és keletkezett vesztesége nem Szabó László Zsolt kötelességszegő magatartásának következménye volt”.

Információink szerint továbbra sincs végleges politikai döntés a leköszönt MTVA-vezér utódjáról. A kinevezés joga Karas Monikáé, a Médiatanács elnöke azonban előtte nyilvánvalóan konzultál Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Lapunk ennek kapcsán beszélt a Fidesz több vezető politikusával, ők Vaszily Miklós megbízott vezérigazgató véglegesítését valószínűsítik. Szabó László Zsolt múlt heti lemondása óta több lehetséges név merült fel: Várhegyi Attila, az MTVA külsős tanácsadója, Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Liszkay Gábor, a Napi Gazdaság tulajdonosa. Közülük azonban csak ketten irányítottak már több milliárd forint árbevételű céget: Vaszily az Origo, Liszkay pedig a Hír TV és a Magyar Nemzet korábbi vezetőjeként.

Információink szerint fideszes körökben az elmúlt napokban még egy személyt emlegettek a jelöltek között, mégpedig Szadai Károlyt, aki a Duna Médiaszolgáltató Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, de ő sem vezetett még ekkora vállalatot. Az új vezérigazgató gazdasági vezetői tapasztalatára nagy szükség lesz, mert az állami média működtetésére az idei több mint 80 milliárd forintos büdzsé is kevésnek bizonyulhat. Információink szerint a két új televíziós csatorna, az M1 hírfolyam és az M4 Sport rengeteg pénzt követel.

Az új hírcsatorna folyamatos élő műsorának előállítása önmagában is tetemes összegeket követel. A júliusban indult M4 sportcsatorna csak idén 5,4 milliárdba kerül, a Sport TV-vel közösen kötött szerződés alapján évi 3,5 milliárd forintot fizetnek az NB1-es meccsek közvetítéséért, s nemrég szerződtek a Bajnokok Ligája mérkőzéseinek közvetítési jogaira, 2016–18-ra 4,5 milliárd forintért. Ehhez jön még a Forma–1-es futamok közvetítési joga, ami szintén milliárdos tétel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.