Újra az előzetesben lévő Tarsoly a Quaestor vezére

Minden Quaestor-leányvállalat vagyona zár alá került: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Vagyon-Visszaszerzési Hivatala március 26-án rendelte el az intézkedéseket.
A vagyonzár így érvényes a Quaestor Zrt.-re mint anyacégre, a jegybanki felügyelet alatt álló Értékpapír-kereskedelmi Nyrt.-re, a kötvénykibocsátó Hrurira Kft.-re és egyebek mellett a Quaestor Invest Kft.-re. Utóbbi a fő tulajdonosa az ETO Park Kft.-nek, egy golfklubnak, szállodáknak és majd 42 százalékban a győri futballcsapatnak is.

E szerint a megalapozott gyanú közlése után huszonnégy óra alatt harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és több nagy értékű ingóságot foglalt le a rendőrség. Ezt megfejelte Ibolya Tibor fővárosi főügyész azzal, hogy kijelentette, nem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni.

A Quaestor Hrurira neve mellett még mindig nem szerepel a csődeljárás megindítása, így ezt valószínűleg Tarsoly Csaba máig nem intézte el. A cégbíróságon ezzel szemben bizonyosan járt, mert március 26-tól ismét ő a Quaestor Zrt. vezérigazgatója, sőt a Quaestor Invest Kft. ügyvezetését is átvette Orgován Bélától. Utóbbi cégben a felesége volt az ügyvezető, helyette érkezett Orgován március 9-én, amikor Tarsolyék bejelentették, ideiglenesen nem tudják a kötvényeket visszafizetni, vagyis Orgován csak egy hétig élvezhette a céges Audi nyújtotta kényelmet.

Arról ellentmondó információk keringenek, ki akarta visszacsinálni az egészet: a Bors szerint Orgovánnak lett elege a cirkuszból, Tarsoly azonban arról beszélt, ő akarta vállalni a felelősséget. Ha e dilemma nem is tisztázott, az biztos: Orgovánt mindenképpen felelősség terheli azért, ami az anyacégben március 16. és 26. között történt.

Nagy kérdés, mit ér a lefoglalt vagyon. Az ingatlanok az anyacégben több mint 40 milliárd forintot érnek, e mellé jön még a stadion, több szálloda, ezek egyenként is milliárdos tételek. Összességében hatalmas vagyonról van szó, ám az ingatlanok valószínűleg forgalomképtelenek. Ki akarna egy stadiont megvenni? Vagyis ezekből a kötvényesek követeléseit aligha lehet kifizetni. A kijelölt zárgondnok felel majd a működtetésért, az hozhat is bevételt, de az egész portfóliót egyhamar nem lehet majd eladni.

A hozzáférhető mérlegek alapján a nagyobb cégekben hozzávetőleg 50 milliárd forint mozgatható és pénzzé tehető vagyon lehet. Már ha a mérleg köszönő viszonyban van a valósággal. Ide tartoznak a berendezések, műszaki eszközök, értékpapírok, bankbetétek és egyéb pénzügyi eszközök, tartalékok. Aligha lesz pénz a kapcsolt vállalkozással szembeni követelésből vagy az ottani részesedésekből, ezek csak papíron jelenthetnek milliárdokat.

Egyetlen cég van, amelynél nem tudott vagyonzárat elrendelni a rendőrség: ez a még mindig a Quaestor Zrt. tulajdonosai között szereplő liechtensteini offshore cég. Jóllehet részesedése már nem éri el a 95 százalékot, még jelentős részt képviselhet. Az átalakítások révén a Quaestor Hrurira lett a vállalatban a többségi tulajdonos, ám részesedése nem ad minősített többséget. Nem tudni, mi van a liechtensteini cégben, az látszik, hogy az anyacégben Tarsolytól és feleségétől együttesen 213 ezer szavazatelsőbbségi részvényt foglaltak le. Összesen 1,5 millió darab ilyen papír van vagy volt a cégben.

Összességében nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a 210 milliárd forintra tehető ügyfélkövetelés tetemes része nem lesz kifizethető a Quaestor-csoport vagyonából. Az a Tarsoly Orbánnak küldött levelében álló szöveg így erősen kétségbe vonható, hogy a vállalat 300 milliárd forint értékű vagyonnal rendelkezik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.