Újra átkeresztelnék a Köztársaság teret

Eljött a mozgalmak, az ellenállás ideje a 4K! szerint, mert a „demokrácia már csak papíron létezik”,  és a hatalom új jobbágyságot hozna létre.

Köztársasági ellenállás tere – így kellene hívni az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa teret a 4K! szerint. Ennek aktualitását az adja, hogy az első köztársaságot Magyarországon 1918. november 16-án, tehát éppen ma 96 éve kiáltották ki. Javasolják azt is, hogy II. János Pál pápa nevét pedig a XII. kerületi Orbán tér viselje.

Ma nincs köztársaság, ahogyan már tere sincs, s a 4K! állítja: azok, akik „bitorolják ezt az országot, tisztességtelen eszközökkel ismét teljhatalmat szereztek, és gátlástalanul élnek is vele". Új felső kasztot hoznak létre, kettészakítják az országot, és fordított osztályharc folyik: a fent levők minden eszközzel harcolnak a kiszolgáltatottak ellen – fogalmaz felhívásában a párt.

„Nem fogunk belenyugodni abba, hogy jobbágyságot hozzanak létre" – írják. Álláspontjuk szerint ez „most nem a pártok és a politizálgatás ideje", mert a „demokrácia csak papíron létezik". Hangoztatják: ez most a mozgalmak, az ellenállás ideje, mert „a kormány csak az erőből ért". Ezért úgy vélik, hogy eljött a köztársasági ellenállás ideje. Ezért ellenállást szerveznek a megszorítások és az ország kettészakítása ellen, a hétköznapi emberek védelme érdekében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.