Újpest polgármestere graffiti miatt esett a MÁV-nak

Hivatalos levélben kérte számon Wintermantel Zsolt a MÁV vezérigazgatóján, hogy miért akarnak megbüntetni egy engedély nélkül akciózó graffitist, aki Nagy-Magyarországgal keretezett UTE-címert festett egy, az újpesti vasúti hídnál álló pület falára. Újpest fideszes polgármestere szerint a kép sokkal többet ér, mint eddig bármilyen, a MÁV által, közpénzből végzett felújítás.

Nem érintette meg a MÁV-ot Wintermantel Zsolt védelmező levele, amelyet egy büntetés előtt álló, engedély nélkül festegető graffitis miatt küldött Dávid Ilonának, a MÁV vezérigazgatójának – számol be az Index. Újpest vezetőjének véleménye szerint még egy graffitivel festett fal is szebb, mint egy omladozó épület.

A MÁV a levélre adott válaszában felhívja a polgármester figyelmét arra, hogy eddig is biztosítottak olyan felületeket, ahol a graffitisek kiélhetik alkotói vágyaikat. Ilyen például a Keleti pályaudvar kerítése, vagy a kelenföldi aluljáró fala. Az állandó firkák még így is problémát okoznak a MÁV-nak, az alkalmazottaknak pedig nem feladatuk, hogy megítéljék az alkotások esztétikai értékét.

A MÁV vezetése szerint a nagy-magyarországos kép felfestése az újpesti vasúti átjáróra rongálásnak minősül, ezért a vasút megfelelően járt el, amikor feljelentést tett a graffitis ellen.

A polgármester elismeri, hogy a graffitisnek nem volt engedélye, de nem olyan könnyű megítélni, hogy egy ilyen rajz vandalizmus, vagy művészeti alkotás. Wintermantel leveléből az is kiderül, hogy a MÁV emberei által elkapott falfirkást korábban az önkormányzat felkérte, hogy többedmagával részt vegyen az Újpest Városkapunál lévő metrószellőző kidekorálásában.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.