Újpalota sem hagyja annyiban az útdíjat

Nem csak Budaörs vág vissza az önkormányzatokat is nehéz helyzetbe hozó új útdíjszabályok miatt. Újpalota is válaszlépésekre készül: ki akarják tiltani az M0-s díját a kerület útjain megspóroló kukásautókat – írja a Blikk.
A XV. kerületet nagyon komolyan sújtja az M0-s és az M3-as bevezető szakaszának fizetőssé tétele – magyarázta a lapnak Hajdu László, a városrész DK-s polgármestere. Szerinte az ezeken az utakon elérhető nyolc bevásárlóközpont forgalma csökken, így a kerület is kevesebb iparűzésiadó-bevétellel számolhat.
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ráadásul Újpalotán működik a fővárosi szemétégető, amely a város kommunális hulladékának 60 százalékát semmisíti meg. Ez azt jelenti, hogy az a napi 150-160 kukásautó, amely eddig az M0-son közlekedett, rázúdult a kerület lakótelepi és családi házas övezetének belső útjaira. A helyzet magától nem is fog változni, mert a polgármester szavai szerint a szállítást végző cég deklaráltan nem kíván most milliós tételt elkölteni a matricára. Ezért az egyetlen eszköz az lesz, ha a kerület kitiltja az áthaladó szemétszállítást – közölte Hajdu.

Korábban Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás jelentette ki, hogy az M1-M7-es közös szakaszának fizetőssé tételével a kormány egyoldalúan megváltoztatta a város életét alapvetően befolyásoló közlekedési viszonyokat, ezért Budaörs felmondja azt a szerződést, amely alapján az autópálya-szakasz közvilágítását fizették. Soroksár pedig jogászok bevonásával vizsgálja az M5-ös bevezetője autóúttá átminősítésének lehetőségét, hogy így kivonják a díjkötelezett utak közül.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.