Újjáalakult a gárda - most magyar nemzetinek hívják

Mit mondunk majd Csaba királyfinak, ha a Hadak útján találkozva megkérdezi, hogy miért adtátok fel az unokáitok életterét? – teszi fel a szónoki kérdést Kiss Róbert, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője.

A Rákóczi-lobogó mintájára választotta árpádsávos jelképét a napokban megalakult Magyar Nemzeti Gárda. A jelszó is a Rákóczi-szabadságharcra utal: Cum Deo Pro Patria Et Libertate, azaz Istennel a Hazáért és Szabadságért.

Kiss Róbert, a feloszlatott Magyar Gárda (volt) főkapitánya június 4-én, a Jobbik trianoni megemlékezésén jelentette be a Magyar Nemzeti Gárda zászlóbontását. A Szabadság téri rendezvényen Vona Gábor pártelnök és más jobbikos politikusok is felszólaltak. A jelenlévők közfelkiáltással döntöttek az új gárda megalakulásáról, és arról, hogy ennek is Kiss Róbert legyen a vezetője.

Az elnevezésen túl a jogi konstrukció is hasonló ahhoz, amit a Magyar Gárda esetében láthattunk. Adott egy bíróságon bejegyzett „anyaszervezet” – jelen esetben a Nemzet, Család, Haza Polgári Egyesület –, ehhez kötődik, de formailag függetlenül működik a mozgalom, a Magyar Nemzeti Gárda. (Az említett egyesület 2005 nyarán polgári körként indult, Kiss Róbert is a tagja. A szervezet székhelye eredetileg Balatonalmádiban volt, most Veszprémben van.)

A „főkapitány” programadó beszédéből arra lehet következtetni, hogy az új gárdamozgalom aktív politizálásra készül. Kiss Róbert jelezte, hogy tiltakozni fognak, ha a pártok „ígéreteik ellenére nem vonják büntetőjogi felelősségre az országot gazdasági és társadalmi romokba döntő Medgyessyt, Gyurcsányt, Bajnait és szemkilövető pribékjeit.” De tiltakoznak például akkor is, ha a pártok nem védik meg a felvásárlástól a magyar földet, és a már felvásárolt ingatlanokat nem szerzik vissza.

A gárda szeretné elérni, hogy a nemzeti vagyon az állam elidegeníthetetlen és megterhelhetetlen tulajdona legyen. Máskülönben – idézzük Kiss Róbertet – „mit mondunk majd Csaba királyfinak, ha a Hadak útján találkozva megkérdezi, hogy miért adtátok fel az unokáitok életterét, amelyet mi szereztünk és védtünk nektek”?

A követelések között szerepel, hogy „a magyar filmipart állítsák helyre, és történelmünk nagyszerű eseményei megfilmesítve állíttassanak a hazafias nevelés szolgálatába”. Fontos lenne továbbá, hogy törvény védje a „magyar nemzetet, mint államalkotó tényezőt”.

A Magyar Nemzeti Gárda egyik stratégiai célja, hogy „Mária Országából a nemzet- és hazaáruló kufárok kiűzettessenek”. Próbáltuk kideríteni, vajon kikről lehet szó. Kiss Róbert lapunk érdeklődésére általánosságban fogalmazott: szeretnék, ha mindazok távoznának az országból, akik a „magyar emberek zsírján híznak”. A kilátásba helyezett kiűzetés gyakorlati megvalósítását illetően nem bocsátkozott részletekbe.

Bár a mozgalomnak nincs tagnyilvántartása, Kiss Róbert becslése szerint eddig mintegy 1500-2000-en csatlakoztak. És nem feltétlenül csak az egykori Magyar Gárda tagjai. Országos vezetőség is lesz, de még nem alakult meg.

Az egyenruhára vonatkozó kérdésünket a gárdavezető pontosította. Nem egyen-, hanem formaruha van: terepszínű nadrág és terepszínű vagy fekete póló.

A célok elérését veszélyeztető, a mozgalom „jóhiszeműségét kijátszó árulókra” megbélyegzés vár. A Magyar Nemzeti Gárda nyilvánosságra fogja hozni nevüket és fényképüket, nemkívánatos személyként kiközösíti őket. Kiss Róbert közölte: erre azért van szükség, mert akadnak, akik „itt vannak a nemzeti radikális oldalon, de nem nekünk dolgoznak”.

Kiss Róbert a bíróságon, a gárda-per tárgyalásán. A kép előterében az ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás
Magyar Gárda Kiss Róbert
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.