Újév, újabb tüntetés

Január 2-án az Operaház előtt folytatódik az ősszel kezdődött tüntetési hullám.
A 2012. január 2-ai, az önkényes alkotmányozás elleni tiltakozó tömegtüntetés harmadik évfordulóján demonstrációt szerveznek az Operaház elé.

"Szeretnénk azt a felszabadító élményt a téli ünnepek után is újra megélni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sokan és egyre többen vagyunk, akik ki merünk állni, fel merjük emelni a szavunkat a jelenlegi álságos rendszer ellenében, sőt, azt is tudjuk, milyen országban szeretnénk élni helyette: szabad és szolidáris országban" - tudatta lapunkkal Várady Zsolt, a civil tüntetések egyik szervezője.

A demonstráció időzítését Várady azzal indokolta: ha most nem tüntetnek, félő, hogy megint évekre elodázzák a lehetőségét annak, hogy az ország megváltozzon. "És mi, azaz mindannyian, akik ezt a változást szeretnénk; mert ahhoz, hogy az ország megváltozzon, nekünk is változnunk kell. 25 éve hiába várjuk ennek a munkának a kezdeményezését azoktól, akik a képviseletünkre jelentkeztek".

A keddi - az utolsó idei - nagy demonstráción a szónokok megerősítették a január 2-ai tüntetés hírét. Az esemény első felhívását a szervezők a Facebook-on tették közzé, ahol már 2 ezren jelezték részvételüket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.