Újabb volt rendőri vezetőt gyanúsítanak a korrupciós ügyben

Újabb volt rendőri vezetőt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség a "V. László vállalkozót" és több magas beosztású rendőri vezetőt érintő korrupciós ügyben, amely a január elsejével módosult büntetőtörvénykönyv értelmében már katonai ügynek számít - közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Hétfőn a hvg.hu írt arról, hogy a Vizoviczki-ügyben újabb korábbi rendőr lett gyanúsított, aki információik szerint a szórakozóhelyek védelmében, a konkurensek ellehetetlenítésében segített a vállalkozónak.

Nagy Andrea megerősítette, hogy vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzettel visszaélve elkövetett vesztegetés bűntettének elkövetésével meggyanúsították P. Csaba volt rendőr alezredest, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közrendvédelmi Főosztálya Szakszolgálati Osztályának volt vezetőjét. A megalapozott gyanú szerint P. Csaba jogtalan előny ígéretét fogadta el annak érdekében, hogy osztálya tevékenységét - hivatali helyzetével visszaélve - úgy koordinálja, hogy a vállalkozó érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken ne foganatosítsanak rendőri intézkedéseket, ellenben a konkurencia működését rendszeres megjelenésükkel hátráltassák - ismertette.

P. Csaba - aki szabadlábon védekezik - tagadta a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítással szemben panaszt jelentett be, vallomást nem tett - közölte a szóvivő.

Nagy Andrea kitért arra is, hogy 2014. január elsejével módosult a büntetőeljárási törvénykönyv. Ennek következtében ha a rendőrség hivatásos állományú tagja szolgálati helyén vagy szolgálattal összefüggésben bűncselekményt követ el, az a katonai büntetőeljárásra tartozik. Mivel a megalapozott gyanú szerint a rendőrök a terhükre rótt vesztegetést és más bűncselekményt szolgálatukkal összefüggésben követték el, az ügy katonai ügy lett.

Mindez "a nyomozás ütemére nincs hatással" - emelte ki a szóvivő, kifejtve: az ügyet továbbra is a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja, amelybe 2012-ben integrálódott a katonai ügyészség.

A Vizoviczki László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, néhány hónappal később, májusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

A gyanú szerint Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak. Az ügyben több akkori magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik.

Vizoviczki Lászlót 2013 májusában elengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

A pestisracok.hu tavaly decemberben írt arról, hogy az ügyészségtől megkapták a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkosszolgálati módszerekkel rögzített, a Vizoviczki-ügy korrupcióval gyanúsított főrendőreit leleplező videóját. Azt írták: a két tavalyi eseményt dokumentáló felvétel egyikén K. Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt főosztályvezetője arról biztosítja Vizoviczki László bizalmasát, V. Istvánt, hogy az általuk megbeszélt időpontban, három konkurens szórakozóhelyen tartandó rendőrségi razziát személyesen vezeti majd, és a vállalkozó birodalmának főhadiszállására, a Hajógyári-szigetre nem mennek ellenőrizni. A másik felvételen a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori osztályvezetője, H. Lajos rendőrségi szolgálati autójában - miközben korrupciós pénzekről beszélnek - V. Istvántól átvesz egy csomagot, amelyben a portál szerint hét és félmillió forint volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.