Újabb tiltás a parlament napirendjén

A nyilvános zárt légterekben történő dohányzás betiltásáról, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, valamint a köztisztviselők számára kötelező alapvizsga bevezetéséről is dönthetnek az Országgyűlés mai ülésén.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását kezdeményezők a szigorítás szükségességét elsősorban azzal indokolják, hogy a dohányzás a leggyakrabban előforduló megelőzhető halálok a fejlett országokban, így hazánkban is. A Lázár János Fidesz-frakcióvezető és több kormánypárti képviselő által közösen benyújtott előterjesztés ezért valamennyi közforgalmú intézmény és munkahely zárt légterű helyiségében betiltaná a dohányzást.

Az előterjesztés szerint csak meghatározott szabadtéri helyeken lehetne dohányozni a közforgalmú intézményekben és munkahelyeken. A kormánypárti képviselők indítványa alapján nem lenne szabad dohányozni a közösségi közlekedési eszközökön, beleértve valamennyi, menetrend szerint közlekedő személyszállító vonatot is. A javaslat emellett a különböző, megállóhelyeket jelző tábláktól számított öt méteren belül, illetve a játszóterek ugyanilyen távolságában is tiltaná a dohányzást.

Az indítványhoz több, a dohányzási feltételek szigorításán lazító ellenzéki módosító javaslat is érkezett, amelyekkel néhány kormánypárti politikus is egyetértett.

Kovács Tibor és két szocialista képviselőtársa például a dohányosok szabadságára hivatkozva elfogadhatatlannak tartja, hogy a munkahelyek zárt helyiségeiben ne lehessen dohányzásra kijelölt helyeket kialakítani. Az MSZP-s képviselők azt is szeretnék elérni, hogy a vendéglátóhelyek szabadterein, illetve a kifejezetten a dohányzók fogadására szolgáló helyek zárt légtereiben is rá lehessen gyújtani.

A jobbikos Szávay István külön fülkékben továbbra is engedélyezné a dohányzást a vonaton utazóknak. A kereszténydemokrata Harrach Péter és Rubovszky György előző heti nyilatkozatukban egyoldalúnak és elfogadhatatlannak nevezték az eredeti javaslatot, amelyet elmondásuk alapján személy szerint csak akkor szavaznak meg, ha abban a dohányzást lehetővé teszik a vendéglátóhelyek és munkahelyek kijelölt zárt helyiségeiben is.

Az Országgyűlés elsőként a javaslathoz benyújtott módosító indítványokról dönt, de a házszabálytól való eltérés elfogadása esetén a teljes törvénymódosításról is határozat születhet.

Szintén házszabálytól eltérésre lenne szükség a bírósági végrehajtásról szóló törvénymódosítás zárószavazásához. Kormánypárti képviselők indítványukban a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására tesznek javaslatot azon bedőlt hitelek adósai számára, akiknek már a rendőrségi közreműködéssel történő kilakoltatással kell szembenézniük. Az előterjesztők nem határozzák meg a moratórium lejártának határidejét, arról ugyanis szerintük később kell dönteniük a törvényalkotóknak.

A képviselők biztosan dönthetnek a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosításról. A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett változtatások visszaállítják a közigazgatási alapvizsgát, amely - a meghatározott kivételeken kívül - a pályán maradás feltétele lesz a közigazgatásban dolgozók számára. A törvénymódosítás elfogadása esetén a felsőfokú iskolai végzettségűeknek a kinevezést követő egy, a középiskolai végzettségűeknek két éven belül kell teljesíteniük a vizsgát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.