Újabb Pokorni-Hoffmann összecsapás az oktatási belharcban

Pokorni Zoltán (FIDESZ) a héten újra vitába keveredett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral az iskolák államosítása miatt.

Augusztus végéig kell dönteniük az önkormányzatoknak arról, hogy átadják az iskoláikat az államnak, vagy maguk üzemeltetik tovább. A döntést megnehezíti, hogy egyelőre az sem dőlt el, hogy mennyi pénzük marad jövőre, és mit kell fizetniük, ha megtartják az iskolákat. A bizonytalanságok miatt a héten újraéledt a vita a kormányoldal két rivális oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között is.

Rövidebb szünet után ismét heves kirohanást intézett régi riválisa, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ellen a kormánypártok hétfői frakcióülésén Pokorni Zoltán. Az ülés több résztvevője szerint az oktatási bizottság fideszes elnöke több, a területet érintő kérdésben, de legélesebben az oktatási intézmények átvételével kapcsolatban bírálta az államtitkárt, illetve rajta keresztül a kormány átalakítási terveit - olvasható az Origon.

Mint ismeretes, a kormány áprilisban döntött arról, hogy az iskolaépületek fenntartása, üzemeltetése az önkormányzatok feladata marad a jövőben is. A 2013-as költségvetés június közepi benyújtásakor azután kiderült, hogy az épületek üzemeltetése úgy hárul majd az önkormányzatokra, hogy a kormány számos korábbi adóbevételüket elvonja: a személyi jövedelemadó eddig helyben maradó 8 százaléka, illetve a gépjárműadó-bevételek 60 százaléka jövő évtől a központi költségvetésbe folyik be. Igaz, cserébe nemcsak az oktatást veszi át az állam, hanem számos, eddig önkormányzati hatáskörbe tartozó feladat átkerül a járási hivatalokhoz.

A legkisebb, 3000 fő alatti települések iskoláinak működtetése automatikusan az állam kötelessége lesz, a többi önkormányzatnak azonban augusztus 31-ig kell nyilatkoznia arról, hogy vállalja-e az iskolák működtetését, vagy a vagyonnal együtt áttestálják a feladatot az államra.

Csakhogy – amint arra Pokorni az államtitkárnak címzett bírálatában is kitért – mindezt úgy kell megtenniük, hogy a jövő évi költségvetés őszig még eleve számtalan ponton átírható tervezetéből nem derül ki, hogy pontosan milyen források állnak majd az önkormányzatok rendelkezésére, így az sem látható, hogy elegendőek lesznek-e az iskolaépületek üzemeltetésére.

A Fidesz oktatáspolitikusa nonszensznek nevezte, hogy a benyújtott költségvetési tervezet szerint az adóelvonások egységesen valamennyi önkormányzatot érintenék, és a korábbi normatív támogatások is egységesen eltűnnek, miközben az iskolafenntartást vállaló önkormányzatok semmilyen pluszforrást nem kapnak.

Pokorni szerint a rendszer működésképtelenségét mutatja, hogy az új rendszerben az ingatlantulajdonos önkormányzat fizeti majd a bérlő állam villanyszámláját, miközben az adott intézmény költségvetését nem az önkormányzat, hanem az átvett intézmények szakmai irányítását koordináló, nemrég létrehozott szervezet (hivatalos nevén Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) határozza meg, távolról, az adott település anyagi helyzetének ismerete nélkül.

Pokorni "figyelemfelkeltően éles hangnemű" bírálatához több polgármester is csatlakozott. Az államtitkár legfeljebb az intézményfenntartási szándéknyilatkozat határidejével kapcsolatban tűnt engedékenynek, a többi kérdésben nem. 

A kormány viszont az Origo információi szerint támogatja azt az oktatási bizottságban felvetődött javaslatot, amely szerint az önkormányzat által működtetett intézmény költségvetését az önkormányzat állapíthatná meg, nem pedig az állami intézményfenntartó központ.

A Pokorni Zoltán jegyezte másik javaslat úgy könnyítene a helyhatóságok helyzetén, hogy kikötné: a működtetők kötelessége csak az iskolaépületek állagának megóvásáig terjed, az azon túli rekonstrukciós, fejlesztési költségeket, illetve a taneszközök beszerzését azonban már az államnak kell – pályázati úton – támogatnia.

A legfontosabb, finanszírozással kapcsolatos kérdésekben várhatóan csak ősszel születhet döntés, mivel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) még nem végzett a kalkulációival. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.