Újabb nemzeti konzultáció: ezúttal a képviselőket kérdezik

Kormányzati intézkedések soráról kérdezné a vegyipari szakszervezeti szövetség a parlamenti kétharmadot, de a képviselőknek nem mindenre kell válaszolniuk, elég, ha elismerik: "nem tudom megítélni a kérdést, én csak megszavaztam".

Nemzeti Képviselői Konzultációt indít a vegyipari szakszervezeti szövetség, és ennek keretében valamennyi fideszes parlamenti képviselői kérdőívet kap – jelentette be Székely Tamás elnök. Az érdekképviselet annak hírére állította össze saját konzultációs levelét, hogy a miniszterelnök sajtófőnöke közölte: Orbán Viktor hamarosan újra levelet ír a népnek.

A vegyipari szakszervezeti szövetség (VDSZ) ismét felszólítja a miniszterelnököt, hogy ne költsön újabb százmilliókat, sőt inkább egyetlen fillért sem a közpénzből az értelmetlen és egyre nevetségesebb hobbijára, a konzultációnak nevezett levelekre – olvasható a szervezet közleményében.

A következő kampánycunami előtt az érdekképviselet kísérletet tesz arra, hogy megelőzze az újabb levéláradatot: minden kormánypárti képviselőnek elküldte a Nemzeti Képviselői Konzultáció kérdőívét, amelynek célja: a politikusok szembesüljenek azzal, mit művel az általuk támogatott kormány – hangsúlyozza Székely Tamás.

A szakszervezet elvárja, hogy a képviselők gondolkodjanak el azon, valóban a miniszterelnöki „levelező tagozat” a legjobb megoldás Magyarország problémáira. Várják a képviselők válaszait, de Székely szerint személyes konzultációra is készek.

A konzultációs levélben a VDSZ egyebek mellett a műszakpótlékról, a korengedményes nyugdíjról, a munkavállalók kiszolgáltatottságáról, a kismamák foglalkoztatásáról és a milliárdos látszatkonzultációról is kérdez. A lehetséges három válasz közül az egyik minden esetben az, hogy "nem tudom megítélni a kérdést, én csak megszavaztam". 

Itt az ellenkonzultáció

Tisztelt Parlamenti Képviselő!

A nemzeti konzultáció keretében ezúttal a szakszervezet kérdezi Önt, azt remélve, hogy válaszával megtiszteli a Nemzeti Képviselői Konzultáció kezdeményezőjét, a hárommillió munkavállalót több szakszervezettel közösen képviselő vegyipari érdekvédelmi szervezet (VDSZ) vezetőit.

Mi, a miniszterelnökkel ellentétben, nem tudunk, de nem is akarnánk százmilliókat költeni erre a levelezős konzultációra, mégis írtunk Önnek, mert kíváncsiak vagyunk arra, mit gondol az általunk legfontosabbnak tartott problémákról. Annak ellenére, hogy levélben kérdezünk, a válaszokat személyes konzultáción is szívesen meghallgatnánk.

Nevünk: Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ)

Címünk: 1068 Budapest, Benczúr utca 45. 

Nemzeti Képviselői Konzultáció

Vannak, akik szerint eddig túl sokat kerestek a több műszakban dolgozók, ezért indokolt csökkenteni a bérüket, mások szerint viszont épp emelni kellene azok fizetését, akik az estéket, éjszakákat a családjuktól távol töltik a munkájuk miatt. Ön mit gondol?

1. Túl voltak fizetve a műszakos munkavállalók, helyes, hogy mostantól kevesebbet keresnek.

2. Az országgyűlési képviselők vannak túlfizetve, pedig be se járnak mindennap a munkahelyükre.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, én csak megszavaztam.

Vannak, akik szerint csak a politikusoknak járjon a korai nyugdíjazás lehetősége, mások szerint viszont inkább azokat indokolt korábban nyugdíjazni, akik veszélyes vegyszerekkel, több műszakban, adott esetben saját vagy mások életét veszélyeztető körülmények között dolgoznak. Ön mit gondol?

1. A saját nyugdíjamnál nincs fontosabb számomra.

2. A munkában elhasználódott melósok nyugdíjánál nincs fontosabb számomra.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, én csak megszavaztam.

Vannak, akik szerint úgy helyes, ha egy munkavállalót minél könnyebb kirúgni az állásából, mások szerint viszont a valódi, értékteremtő munkát végzőket minél erősebb munkajogi szabályokkal kellene védeni a munka törvénykönyvében. Ön mit gondol?

1. Megígértem az oligarcháknak, hogy nem ugrálnak a melósok, különben is, nekem négy évig biztos a munkahelyem.

2. Megígértem az embereknek, hogy megvédem a munkahelyeket, ezért meg akarom erősíteni a munkavállalók védelmét.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, én csak megszavaztam.

Vannak, akik a kismamákat fölösleges nyűgnek érzik egy piaci vállalkozásnál, ezért azon igyekeznek, hogy a tulajdonosnak ne kelljen szülés után visszavennie a dolgozót, mások viszont azt tartják fontosnak, hogy a nőknek ne kelljen választania a gyerekvállalás és a karrier között. Ön mit gondol?

1. Majd ha megszültek négy-öt gyereket, akkor lehet emancipálódni és önmegvalósítani.

2. A családbarát kormány támogatójaként evidens számomra, hogy a kismamákat szigorúbban védő munkajogi szabályokra teszek javaslatot.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, a feleségemet pedig nem kérdezem ilyen dolgokról.

Vannak, akik csak a kézből etetett, százmilliókkal támogatott Gaskó-féle szakszervezeti vezetőkkel folytatnának látszategyeztetést a munkavállalókról, míg mások megkérdeznék a százezres taglétszámú, valódi szakszervezeteket is. Ön mit gondol?

1. Elegendő a régi harcostársakat megkérdezni, hogy azok felmondják, amit kérünk tőlük.

2. A munkavállalókért csak a munkavállalókkal közösen lehet tenni, ezért elengedhetetlenül fontos a szakszervezet véleményét meghallgatni, tanácsát kikérni.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, mert egyéni képviselői indítványokkal kormányzunk, hogy senkivel ne kelljen egyeztetni.

Vannak, akik szerint a béren kívüli juttatások, így az étkezési jegyek és üdülési csekkek is egy letűnt kor vívmányai, és agyon kell adóztatni azokat, míg mások megadnák a lehetőséget a munkáltatónak, hogy adómentesen támogassa alkalmazottai napi étkezését és családi nyaralását. Ön mit gondol? 

1. A parlamenti büfében olcsó az étel, az utazásra költségtérítést kapok, a többiek meg adózzanak csak szépen.

2. Amikor éppen a legkevesebbet kereső munkavállalók élete nehezül el, akkor nagyon is indokolt az egyéb juttatások körét bővíteni, ilyen módon is enyhíteni a válság okozta egzisztenciális problémákat.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, én csak megszavaztam.

Vannak, akik szerint a korengedményes nyugdíj egy szűk réteg indokolatlan privilégiuma, míg mások szerint az, aki például évtizedeken át hatfokos hidegben bontotta a húst, sem képzettségét, sem fizikai állapotát tekintve nem tud már ötvenkét évesen új munkát találni. Ön mit gondol?

1. Mi megvédjük a nyugdíjakat, ahogyan ígértük - ezért nem adjuk oda a nyugdíjasoknak.

2. Emberibb és ésszerűbb is korengedményes nyugdíjjal elismerni egy keményen végigdolgozott életet, mint százezernyi, munkában elhasználódott embert "dobálni" a rendszerben.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, én még sosem végeztem nehéz munkát.

Vannak, akik milliárdokat költenek látszatkonzultációra, óriásplakátokkal, folyamatos levéláradattal, míg mások legalább ezeket a leveleket papírszemétként értékesítik és a befolyt összeget jótékony célra fordítják. Ön mit gondol?

1. Küldjön még a kormány sok-sok levelet, és hirdesse mindenhol az akciót.

2. Nem akarunk több konzultációs levelet kapni, a kampányköltséget meg fordítsák a munkavállalók védelmére.

3. Nem tudom megítélni a kérdést, megkérdezem Kubatov Gábort.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.