Új eljárás a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ügyében

Nem lélegezhet fel a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE), mert nem múlt el feloszlatásának veszélye.

Hétfőn a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Gyulai Törvényszék ítéletét, amelyben az ügyészség keresetére nem oszlatta fel az egyesületet, amely Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon, a „cigánybűnözés ellen” egyenruha jellegű öltözetben fenyegető utcai felvonulást szervezett. Az ügyészség szerint ez a tevékenységük a roma kisebbség jogainak és szabadságának sérelmével járt.

A kereset megfogalmazása szerint az egyesület ugyan azt állította, hogy a közbiztonság érdekében folytatott járőrszolgálatot a két településen, valódi céljuk azonban a bűnözőnek kikiáltott roma kisebbség megfélemlítése volt. Az egyesület védekezése szerint ezt az ügyészség nem tudja bizonyítani: a polgárőrök részéről rasszista kijelentés nem hangzott el. 

A Gyulai Törvényszék lényegében az egyesület védekezését fogadta el. Megállapította ugyan, hogy annak tagjai egyenruhában, menetoszlopban, katonai vezényszóra felvonultak Hajdúhadház utcáin, de elfogadta, hogy ez a cselekményük nem a cigányság, mint népcsoport, hanem kifejezetten a bűnelkövetői kör ellen irányult, anélkül, hogy az SZJPE tagjai azt a cigánysággal azonosították volna.

Igaz, hogy más félkatonai szervezetek uyganott, ugyanabban az időben tettek rasszista kijelentéseket, voltak félelemkeltő megnyilvánulásaik, a Gyulai Törvényszék szerint azonban az ügyészség nem bizonyította, hogy az SZJPE bármely tagja is elkövetett volna hasonlót, ezért nem látta indokoltnak a szervezet feloszlatását.

A Szegedi Ítélőtábla elismerte, hogy a Hajdúhadházon és Gyöngyöspatán történtek nem szolgáltattak elég bizonyítékot az SZJPE kirekesztő, félelemkeltő magatartására, de kifogásolta, hogy az I. fokú bíróság nem foglalkozott más, hasonló eseményekkel, például a ceglédi és devecseri romaellenes tüntetésekkel, ahol az SZJPE szintén képviseltette magát. Az új eljárásban ezeket az eseményeket is vizsgálnia kell a Gyulai Törvényszéknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.