Újabb lebuktató fideszes hangfelvételek!

Az MSZP szerint botrányok és korrupció lengi körbe azokat az önkormányzatokat, amelyeket a Fidesz irányít. Török Zsolt újabb lebuktatónak szánt hangfelvételekről számolt be.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján erre példaként újabb felvételeket mutatott be.

Az egyiken - amelyeket az érintettek juttattak el az MSZP-hez - az hallható, hogy bárányhúsért cserébe ajánlószelvényeket, bárányvágásért és sütésért pedig szavazatokat szállítanak egy fideszes politikusnak.

Tájékoztatása szerint a YouTube videómegosztón kering egy felvétel, amelyen Vámospércs fideszes polgármestere azzal zsarolja a helyieket, hogy ha nem neki adják az ajánlószelvényüket, akkor nem kapnak közmunkát, illetve segélyt.

Mint mondta, számos jelzés érkezik hozzájuk fideszes önkormányzati képviselők zűrös ügyeiről, többet ezek közül még fel sem tudtak dolgozni.

Török Zsolt ismertetése szerint Salgótarján fideszes polgármestere önkormányzati felhatalmazás nélkül kétszer adta el ugyanazt a földterületet és most mindkét cég perli a várost emiatt.

Hozzátette: Szentesen - a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerint - egy helyi fideszes képviselő a háziorvosi rendelőjéből származó ingyenes influenza elleni védőoltásokat a patikusként dolgozó feleségének odaadta, aki azokat eladta.

Beszámolt arról: Dombóváron havi félmillió forintért ad tanácsot az önkormányzatnak a korábban hűtlen kezelésért jogerősen elítélt ex-fideszes politikus cége.

A szóvivő elmondta, Maglódon visszaélt a fideszes alpolgármester az állami lakásépítési támogatással, Nyíregyházán pedig a Fidesz polgármesterjelöltje úgy vett fel országgyűlési képviselőként havi 115 ezer forint lakhatási támogatást, hogy hat ingatlana közül kettő Budapesten van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.