Újabb fordulat: mégis van listája az LMP-nek

A Legfelsőbb Bíróság elrendelte a Lehet Más a Politika (LMP) Hajdú-Bihar megyei listájának nyilvántartásba vételét szombaton - közölte a bírói testület.

Az LMP szeptember 3-án kezdeményezte Hajdú-Bihar megyében állított megyei listájának nyilvántartásba vételét és leadott 2 856 összegyűjtött ajánlószelvényt (a megyei lista állításához 2 717 ajánlás volt szükséges). A lista nyilvántartásba vételét a megyei választási bizottság azért tagadta meg, mert a párt által benyújtott 2 856 ajánlószelvény közül 2 662-t talált érvényesnek, 194-et pedig érvénytelennek.

A területi választási bizottság határozata ellen a párt képviselője jogorvoslati kérelmet nyújtott be, majd az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtökön megvizsgálta a kérdéses ajánlószelvényeket, s azok közül 40-et érvényesnek talált. Ebből 39 olyan volt, amelyen a választópolgár második utónevét nem tüntette fel, egy pedig olyan ajánlószelvény volt, amelyen a házszám nehezen volt olvasható.

Az érvényes ajánlások száma azonban így is mindössze 2 702 volt, ami nem volt elegendő a területi lista nyilvántartásba vételéhez.

Az OVB határozatával szemben bírósági felülvizsgálatot kezdeményeztek a Legfelsőbb Bíróságon, és kérték a megyei lista nyilvántartásba vételét. Az LB szombaton vizsgálta meg a beadványt és az ajánlószelvényeket.

Az MTI-hez eljuttatott végzésben a bíróság rögzíti: az ajánlószelvények érvényességét annak az elvnek megfelelően vizsgálta, hogy miután az ajánlószelvény kitöltésére a törvény formai előírásokat nem tartalmaz, az ajánlószelvények minősítése során a legfontosabb érvényesítendő szempont a választópolgár személyazonosságának megállapítása mellett választói akaratának érvényre juttatása.

A Legfelsőbb Bíróság az OVB döntésétől eltérően arra az álláspontra jutott, hogy érvényesnek kell elfogadni azt a 10 ajánlószelvényt, amelyen egyértelműen beazonosítható a választópolgár lakhelyéül szolgáló település neve, miután szerepel a pontos irányítószám a többi kötelező adat mellett.

Ugyancsak érvényesnek találta a Legfelsőbb Bíróság azt a 13 ajánlószelvényt, amelyen a választópolgár családi és utóneve "az erre szolgáló rovatban ugyan nem került feltüntetésre", de a személyazonosító számsort pontosan tartalmazza és a pontosan olvasható saját kezű aláírásból a hiányzónak értékelt családi és utónév megállapítható. 

Érvényes továbbá az az ajánlószelvény, amelyen a település külterületén lakó állampolgár lakcímét a helyben szokásos megjelöléssel (Szőlődűlő) tüntette fel. Az állampolgár lakóhelyének sajátosságai nem zárhatják ki alkotmányos választójogának gyakorlását - foglalta össze az LB.

Az LB így érvényessé minősített 24 ajánlószelvényt, amellyel 2 726-ra nőtt a párt érvényes ajánlószelvényeinek száma, ami már meghaladta a listaállításhoz szükséges mennyiséget.

Az LB ezért elrendelte az LMP Hajdú-Bihar megyei listájának nyilvántartásba vételét. A végzés ellen további jogorvoslatnak már nincs helye.

A párt az októberi önkormányzati választáson Budapesten, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve  az LB mostani döntése alapján, Hajdú-Biharban állított megyei listát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.