Újabb fizetési botrány a mentőknél

Van, aki csak néhány tízezer forintot, de van olyan is, aki meg a többszörösét kapta meg a havi bérének. Aki kéri, annak áthidaló megoldásként az OMSZ kész illetményelőleget folyósítani.

Mintha sorsoláson állapították volna meg a bérüket, úgy érezhetik magukat a mentőszolgálat dolgozói, miután a jogosnál kinél több, másoknak meg kevesebb pénz jelent meg február elején a számláján. Van olyan mentős, akinek csak 28 ezer forintot utaltak, de volt olyan is, aki elvben 300 ezret költhetne a szokásos havi 110 ezer forint helyett. 

Azt senki nem tudja, miért annyi az ennyi, mert a bérjegyzék csak néhány nap múlva érkezik, addig viszont az érintettek tájékozatlanok és meglehetősen idegesek. Ez utóbbiról beszámolt az Omegahírek is.

November végén a Népszabadság számolt be először arról, hogy a Magyar Államkincstár informatikai rendszerének átalakítása miatt több tízezer egészségügyi dolgozó – főként a részmunkaidőben, szerződéssel, nyugdíj mellett foglalkoztatott ápolók, mentő szakdolgozók - nem kapták meg időben bérüket, másokat pedig arról tájékoztattak körlevélben, hogy a december másodikán esedékes fizetésük kifizetése késhet. Akkor a hivatal azt ígérte, hogy munkatársai mindent megtesznek, hogy a rendszerükhöz tartozó mintegy 900 ezer állami alkalmazott időben megkapja a járandóságát, és a novemberben tapasztalt visszásságok többé ne forduljanak elő.

Az Országos Mentőszolgálat alkalmazottai közül lapunknak többen is, főként a szerződéses munkaviszonyban dolgozók azt mondták, hogy november óta nem normalizálódott a kifizetések rendje, a decemberi fizetéseknél is megismétlődött az előző havi fiaskó.  
Lapunk az ügyben kereste az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Államkincstár illetékeseit, amint reagálnak, frissítjük cikkünket.

Az OMSZ válaszolt: Miután az illetmények utalása a Magyar Államkincstárra tartozik, az Országos Mentőszolgálat egyeztet a hivatallal, hogy a mentődolgozók illetményének számfejtése mielőbb és hiánytalanul megtörténjen – írta lapunk kérdéseire Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Az illetményeket a mai napon utalták a bankszámlákra, a szemfejtések ellenőrzése már zajlik.

Akinek szüksége van rá, azoknak az Országos Mentőszolgálat kész illetményelőleg folyósításával segíteni. A szóvivő hozzátette: „Hasonló hiba esetén minden esetben azonnal igyekszünk kivizsgálni a reklamációt, és ha jogos, jelezzük a Kincstárnak és kérjük a korrekciót. Amint a Kincstár ezt elvégzi és visszajelez, indítjuk az utalást.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.