Újabb esélyt kapott Gabi néni, de még az MSZP-sek is reménykedhetnek

Már a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökén elakadt a boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló két újabb népszavazási kezdeményezés. Igaz, ezzel tulajdonképpen a szocialisták újabb esélyt kaptak: ha esetleg Simonné Gercsényi Gabriella magánszemély nem nyújtaná be ismét a saját kérdését – miután első nekifutásra nem sikerült eleget tennie a formai követelményeknek –, a szocialistáké az elsőbbség.
A Kúria kedden pontban 10 órakor tette közzé a honlapján, hogy az e tárgyban korábban benyújtott három népszavazási kezdeményezés egyike sem felel meg a törvényes követelményeknek. Így megnyílt az út mások előtt is. Simonné fiatal társa – a választási iroda portáján várakozó szocialista aktivisták orra előtt – 10 óra 1 perc 43 másodperckor helyezte az időbélyegzőbe azt a borítékot, amely a szükséges dokumentumokat tartalmazta. Az MSZP beadványán mindössze húsz másodperccel későbbi időpont szerepel, de ezzel a verseny eldőlt.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?” – ezt bocsátaná referendumra a tordasi baromfitenyésztő kisvállalkozó. Ez könnyen megválaszolható, hiszen ki ne értene egyet azzal, hogy egy bolt ne nyisson ki akkor, amikor a tulajdonos azt nem akarja. Csakhogy nemigen derül ki, hogy egy sikeres népszavazás esetén a parlamentet milyen jogalkotási kötelezettség terhelné, hiszen az üzletek nagy részét már egyébként is a törvény erejénél fogva zárva tartásra ítélték. Ez tehát – mert a kérdést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vélhetően nem engedi át – eleve kudarcosnak tűnő próbálkozás, és legfeljebb időhúzásra jó.

Az NVI elnöke azonban az indítvány tartalmát nem vizsgálhatja, és a kezdeményezést saját hatáskörében csak formai okokra hivatkozással utasíthatja el. Simonné pedig slendriánnak bizonyult, mert a beadványához nem mellékelte az aláírásgyűjtő ív jogszabályi követelményeknek megfelelő mintapéldányát. Így pedig az NVB azt nem is tudná hitelesíteni.

A baromfitenyésztő ismételhet azonban: 15 napon belül benyújthatja a megfelelő nyomtatványt, és akkor a népszavazási törvény szerint „az első benyújtás időpontját kell a kérdés benyújtása időpontjának tekinteni”. Tehát amennyiben lép, továbbra is ő lesz a befutó. Az MSZP előtt mégis felcsillant a remény, mert Simonné esetleg meggondolhatja magát.

A szocialisták – pontosabban Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes – kérdését pedig az NVI elnöke azért találta alkalmatlannak, mert Simonné húsz másodperccel beelőzött. Pedig a politikus jobb ötlettel állt elő, mert arról szeretne népszavazást: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"

Életbe lépett viszont a párhuzamossági moratórium, a népszavazásról szóló törvény szerint ugyanis egy „kérdés benyújtását követően nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés”. Itt pedig kétségkívül azonos a tárgy. Az iroda vezetőjének döntése ellen különben nem lehet fellebbezni, de a szervezők – így az MSZP is – ismét próbálkozhatnak, és akkor mindenképpen a választási bizottságnak kell döntenie. Ám ha Simonné javít, Harangozóék ebben a körben vélhetően veszítenek.

Ezt valószínűsíti, hogy az NVB elé már korábban is kerültek hasonló kérdések, amelyek közül a nyilvánvalóan alkalmatlant elutasították, míg a később érkezettet – bár az megfelelt a törvényi feltételeknek – a párhuzamossági moratóriumra hivatkozással nem engedték át. Vélhetően most is ez fog történni: amennyiben a baromfitenyésztő benyújtja a formai követelményeknek megfelelő aláírásgyűjtő ívet, arra a választási bizottság az egyértelműség hiánya miatt nemet mond, Harangozó kezdeményezését meg elkésettnek nyilvánítja.

Ha Simonné kitart, a Kúria elé viszi az ügyet, és akkor a legfőbb bírói fórum majd nagyjából jövő februárban mond valamit. Akkor pedig indulhat az újabb versenyfutás az időbélyegzőnél.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.