Szegedi verekedés: Újabb börtönőrt gyanúsítanak

A Szegedi Nyomozó Ügyészség pénteken újabb férfit, egy korábbi börtönőrt hallgatott ki gyanúsítottként a július 18-án történt bántalmazással összefüggésben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfi - aki barátjához hasonlóan Szegedi Fegyház és Börtön munkatársa volt - a megalapozott gyanú szerint bekapcsolódott a már előzetes letartóztatásban lévő társa és a sértettek közötti dulakodásba egy az eljárás során még ismeretlen társával együtt. A gyanúsítottak a bevándorlónak vélt férfit test szerte bántalmazták. A férfi a gyanú szerint egy másik sértettet is bántalmazott, majd a helyszínről társaival együtt távozott.

A férfit, akinek szolgálati viszonya az esetet követően a Szegedi Fegyház és Börtönben megszűnt, a Szegedi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítja, mivel esetében - az előzetes letartóztatásban levő társától eltérően - nem merült fel adat arra, hogy a bántalmazását bármilyen módon motiválta volna a kubai születésű, több mint húsz éve Magyarországon élő, magyar állampolgárságú sértett származása - tudatta a csoportvezető ügyész.

A gyanúsított az ügyben szabadlábon védekezik. A sértettek bántalmazásában részt vevő harmadik férfit még keresik - közölte a szóvivő.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.