Milliókba kerül az MSZP-nek a párt új ökle

Havonta 6-7 millió forintba kerülhet becslések szerint annak a 300 ezres példányszámú ingyenes újságnak a kiadása, amelyet az MSZP tervez még az idén elindítani. A terjesztési költséggel együtt tízmillióra rúgna egy lapszám megjelentetése, a szocialisták ezért maguk próbálnák megszervezni a főleg a kistelepüléseken élők megnyerésére szolgáló újság célba juttatását. Ám a pártban ezt többen megoldhatatlannak tartják a korábbi tapasztalatok alapján.

Az újság elindításáról az elnökségnél szűkebb körben meghozott elvi döntés van – mondta lapunknak Gőgös Zoltán. Pontos költségvetés még nem készült. Az MSZP elnökhelyettese azt elismerte, hogy a lap többmilliós kiadást jelentene havonta. A fedezetet firtató kérdésünkre elmondta, szükség lesz a Jókai utcai székház értékesítéséből remélt összeg egy részére is, de ez évi indulással számolnak.

Mesterházy Attila elnöksége alatt az MSZP már adott ki Balegyenes néven ingyenes lapot, most is ez az elnevezés jött szóba. A frakció hírleveléből kinőtt újság nyolc oldalából négyet központilag szerkesztettek, négy régiónként eltérő volt. Havonta jelent meg, több ezer példányban. A kiadás nehézségeit ismerő forrásunk úgy emlékszik, nem működött az, hogy a helyi szervezetek kézbesítsék a lapot, ezért eleinte a postával küldték ki, ami drágává tette a rendszeres megjelenést. Részben ezért is szűnt meg, részben pedig azért, mert nem tudták egyenletes színvonalon megtölteni helyi hírekkel.

A Balegyenes alkalmanként később is megjelent – a választási kampány alatt 160 ezer példányban –, de akkor már nem a posta kézbesítette, így sok helyen csak a pártirodákban álltak azok a példányok, amelyeket nem utcai kitelepüléseken osztottak szét. Ebből okulva bírálta az ingyenes lap ötletét az MSZP egyik ismert politikusa, aki nem akart névvel nyilatkozni. Szerinte az tíz éve még jó elképzelés volt, ma viszont többre mennének azzal, ha az újságkiadásra szánt összeg töredékéből a Facebookon hirdetnének.

Például azért, hogy a pártelnök Tóbiás József 18 ezres közösségi oldala megközelítse Mesterházyét, amelyet a kampányban ráköltött összegnek köszönhetően kétszázezerrel többen követnek. Szerinte a falusi népesség jó része elérhető az interneten, a vidéki nyugdíjas választók megszólítására pedig nem érdemes évente tízmilliókat költeni. Gőgös viszont azt mondja, a kistelepüléseken élők jó részét máshogy nem tudják elérni, ráadásul az újság kiszállítása a kapcsolattartásra is alkalmas.

Akik támogatják a lapkiadást, a Jobbik Hazai pálya című lapját hozzák fel példaként, amely az előző ciklusban egymillió 200 ezres példányszámmal indult, majd kétmillió háztartásba jutott el. A terv egyik ellenzője viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az valóban újság volt, sportolókkal, zenészekkel közölt interjút Kemény Dénestől Szörényi Leventéig. Az MSZP viszont inkább szórólapszerű, a párt mondanivalójára korlátozódó újságot készül előállítani, amit félő, hogy sokan „azért se fognak bevinni a lakásba, hogy krumplit hámozzanak rajta”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.