Botrány a közgyűlésen, új szervezetet alapít a renitens magyar ápolónő

Nem sikerült problémamentesre a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) tisztújítása. Több mint fél tucat város alapszervezetének küldötteit nem engedték be a rendezvényre, a fekete pólós tüntetések vezéregyénisége, Sándor Mária kilép a FESZ-ből, és új érdekképviseleti szervezetet alapít.
Mint emlékezetes: Kiss László elnök néhány hete mondott le, miután közte és vezetőtársai között konfliktust okozott, hogy miként viszonyuljanak a szervezet nevében fellépő Sándor Máriának, a fekete pólós ápolónőnek az akcióihoz. A hétfői küldöttközgyűlés azzal kezdődött, hogy több mint fél tucat város alapszervezetének küldötteit nem engedték be a rendezvényre, mondván: adminisztrációs hiba miatt még nem regisztrálták őket a szakszervezet tagjai között. A kívül rekedők viszont nem értették, hogyan fordulhat mindez elő, hiszen hosszú hónapok óta fizették a tagdíjat. Végül Sándor Mária velük együtt elhagyta a termet, és mintegy négy órán keresztül az utcán, illetve az épülettel szemben lévő művelődési házban várták meg a rendezvény végét.
Sándor Mária. Mindig a saját feje után
Sándor Mária. Mindig a saját feje után
Szabó Miklós / Népszabadság

Lapunknak Sándor Mária azt mondta, mintegy 600 szakszervezeti tagot képviselnek a be nem engedett küldöttek: az ajtón kívül rekedtek az ajkai, a turai, a kecskeméti, a debreceni, a ceglédi küldöttek, akik saját pénzükön utaztak a fővárosba a küldöttgyűlésre. Mint mondta, az incidens miatt kilép a Független Egészségügyi Szakszervezetből, és napokon belül új, Magyarország a Magyar Egészségügyért elnevezéssel civil szervezetet alapít a most kizártakkal. Hozzátette: elege van a beszélgetős érdekvédelemből, új szervezete a civilekkel összefogva ki fogja harcolni a tisztességes betegellátást.

Mint arról korábban beszámoltunk, Sándor Mária akciói már tavasszal is okoztak feszültséget a szakszervezetben. Míg az elnök fenntartások nélkül támogatta az ágazati érdekvédelem ikonjává vált asszonyt, az alelnök és néhány elnökségi tag a színfalak mögött már bírálta a szokatlan megnyilvánulásait. A tavaszi akcióban, a József nádor térre felállított szegénykórházban még a szakszervezet teljes elnöksége együtt demonstrált Sándor Máriával: az alelnök sosem húzott feketét, mindig fehérben jelent meg a rendezvényeken.

Sándor szakszervezeti bírálói az Erzsébet-hídra szervezett flashmobbal már végképp nem tudtak azonosulni. Ebből kerekedett az a vita, aminek eredményeképpen az elnök le is mondott.

Kiss László, aki éppen a feszültségek oldása érdekében néhány hete önként távozott a posztjáról, lapunknak csak annyit mondott: az elmúlt hónapokban valóban nagyon sokan léptek be, olyannyira, hogy mindezt az adminisztrációval nem sikerült követni. A mai közgyűlésen a szervezet módosította az alapszabályát, és döntöttek arról is, hogy négy hét múlva megismétlik a tisztújítást.

A hétfőn megválasztott elnök, Zalatnai Zoltán egyszer már volt a szakszervezet vezetője, mint mondta: őt is váratlanul érték a mai események. A közgyűlés – szerinte – sem sikerült indulatmentesre. Hozzátette: reméli, a következő tisztújításig tisztázódhatnak a félreértések, és azt szeretné, ha senki nem hagyná el a szervezetet a hétfői sajnálatos események miatt. Ajtaja nyitva, hamarosan minden érintettel leül beszélni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.