Új munkajogi szabályokat kér a nők védelmében az LMP

Kormánybiztos kinevezését szorgalmazza az LMP a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében.

 Az ellenzéki párt társelnöke, Szél Bernadett az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, egy írásbeli kérdésükre adott válaszból kiderült, hogy a kormány a családi napközikre fordítható, 2015-ig felhasználható források alig harmadát fizette ki az elmúlt két évben.

Az LMP úgy látja, ez újabb bizonyítéka annak, hogy a kormánynak még részmegoldásai sincsenek a női foglalkoztatás javítására, a valódi segítséget jelentő, komplex stratégia megalkotására pedig a jelenlegi struktúrában esély sincs. Az LMP szerint át kellene írni a munkajogi szabályokat, növelni kellene a rugalmas foglalkoztatási formák súlyát és segíteni – elsősorban a családi napközikkel – a kisgyermekek nappali ellátását.

Miközben Orbán Viktor egy munkalapú társadalom megteremtését vizionálja, addig a valóságban a kormánynak nincs valódi elképzelése arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne javítani a nők foglalkoztatottsági helyzetén, vagy ami még rosszabb: nem is érdekli a kérdés.

Az LMP szerint egy komplex, összehangolt programmal gyorsan és eredményesen lehetne javítani a jelenleg elkeserítő helyzeten: ehhez át kéne írni a munkajogi szabályokat, növelni kéne a rugalmas foglalkoztatási formák súlyát és javítani kellene – elsősorban a családi napközikkel – a kisgyermekek nappali ellátását.

Az LMP szerint, amikor külön kormánybiztosa van a stadionépítéseknek, akkor ez a többszázezer embert érintő terület is megérdemelne egy összehangolt megoldásokat megalkotó és végrehajtó kormánybiztos kinevezését.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.