galéria megtekintése

Új AIDS terápiát találtak: egy férfi véréből eltűntek a vírusok

0 komment

D. A. N
D. A. N

Áttörést hozhat az AIDS gyógyításában annak a 44 éves angol férfinak az esete, akinek – úgy tűnik – egy új eljárással sikerült eltüntetni a HIV vírust a szervezetéből. A hazai szakemberek szerint az eredmények ígéretesek, de még korántsem jelentik azt, hogy gyógyítható lenne az AIDS.

A kutatásban öt egyetem, az Oxford, a Cambridge, az Imperial College London, a University College London és a King's College London tudósai fogtak össze.

A kutatócsoport által kifejlesztett új terápiában előbb egy vakcina hozzásegíti a szervezetet, hogy felismerje az úgynevezett „alvósejteket", majd egy Vorinostat nevű gyógyszerrel aktivizálják a vírust, amit aztán az immunrendszer észrevehet.

Lapunknak Újhelyi Eszter biológus, immunológus, az orvostudomány kandidátusa bíztatónak nevezte a tudóscsoport eredményét. Mint mondta: az AIDS gyógyításában a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a gazdaszervezet génállományába beépült úgynevezett „alvósejtekben" lévő vírusokkal nem tudnak a terápiás lehetőségek mit kezdeni.

 

Van gyógyszer a vérplazmában, a lymphocytákban lévő sejtek számának csökkentésére, de a nyugvó sejtekbe beépült vírusokat előbb „meg kell mozdítani", aktivizálni, hogy el lehessen pusztítani.

– Nagyon ígéretesek a kutatócsoport eredményei, de ez még nem jelenti azt, hogy gyógyítható lenne az AIDS – reagált a hírre lapunknak Nagy Károly virológus, egyetemi tanár. Hozzátette: a találmányban van újdonság, hiszen egy olyan vakcinát fejlesztettek ki, amely a HIV vírusával fertőzött sejteket felismeri, és elpusztítja, majd utána adnak egy gyógyszert, amely arra serkent bizonyos immunsejteket, hogy a vírus további nyomait semlegesítsék.

Mint mondta: ez egy 50 emberre kiterjedő vizsgálat, de csak 2 embernél sikerült az eddigi kezeléseknél hatékonyabban eltüntetni a vírust. De azt a tudósok sem állították, hogy totális sikert arattak. Ha minimum fél év múlva sem lesz az érintett férfiakban vírus, még akkor sem állítható, hogy teljesen meggyógyultak. A professzor emlékeztetett annak az amerikai csecsemőnek a történetére, akiben fél évig nem voltak kimutatható vírusok, de aztán másfél év múlva úra megjelentek és előlről kellett kezdeni a kezelését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.