A Fidentia pro ecclesia (Bízó bátorság az egyházért) kitüntetést azok kaphatják, akik „keresztény hitükből fakadó szabadsággal és bátorsággal nem mindennapi lépésre szánták el magukat valamelyik magyarországi keresztény egyház megújulása, megtisztulása és hitelének helyreállítása érdekében”.

Az Egyházfórum folyóirat és alapítvány második alkalommal kiosztott díját idén Tímár Ágnes ciszterci nővér és Szabó Gyula plébános vehette át a budapesti Loyola Caféban tartott ünnepségen. Wildmann János teológus méltatása szerint mindketten áldozatkész, hiánypótló és színvonalas egyháztörténeti kutatómunkával segítették a katolikus egyházat abban, hogy szembenézhessen közelmúltjával, olyan minőségű önismerettel és önértelmezéssel rendelkezhessen, amelyre megújulását építheti. „Ha nem nézünk szembe a múltunkkal, nem kezdhetünk új jövőt” – hangsúlyozta Wildmann.

Más kérdés, hogy ennek egyelőre kevés jelét látni. A díjátadást követő beszélgetésen Ungváry Krisztián történész közölte: a múlttal való szembenézés nehéz és fájdalmas folyamat, általában generációkon át tart. Nálunk még gyerekcipőben jár. Ezért is kell kiemelni azon keveseket, akik megtették az első lépéseket – utalt a történész a két díjazottra.

Az eseményre meghívást kapott Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is, de betegsége miatt nem tudott elmenni. A katolikus püspöki kar 2006-ban hozta létre a múltfeltárással foglalkozó Lénárd Ödön Alapítványt. Várszegi Asztrik 2010-ig, lemondásáig töltötte be a kuratóriumi elnöki tisztséget. (A névadó, Lénárd Ödön piarista szerzetes volt az a pap, akit politikai okokból a legtovább tartottak börtönben a Kádár-korszakban. A pápa közbenjárására, 1977-ben szabadult.)

Ungváry Krisztián megjegyezte: a múltfeltárás terén a pannonhalmi főapátot, finoman fogalmazva, nem minden püspöktársa követi azonos sebességgel. Bizonyos szempontból – tette hozzá – talán jobb is, hogy Várszegi Asztrik nincs jelen. Így legalább nem kell állást foglalnia olyan kínos kérdésekben, amelyek nem válnak az egyház dicsőségére.

A múltfeltáró alapítványnak a püspöki kar indulásként mindössze százezer forintot adott. Az összeg nagyságrendileg a későbbiekben sem növekedett. A főapát, amikor távozott a kuratórium éléről, érzékeltette, hogy a püspöki kar nem foglalkozik érdemben a témával: „szép csendesen folyik a munka, látványos eredmény még nincs”.

Ugyanezt állították az Egyházfórum beszélgetésének résztvevői, azzal a kiegészítéssel, hogy a kutatómunkában sem a katolikus egyházon belül, sem más felekezetekkel nem alakult ki széles körű együttműködés. Tímár Ágnes, akit koholt vádak alapján kétszer börtönöztek be a Kádár-korszakban, elmondta: Lénárd Ödön a rendszerváltáskor javasolta a püspöki karnak, hogy alakítson múltfeltáró kutatócsoportot. Miután ez elmaradt, Lénárd Ödön saját kezdeményezésre vágott bele a kutatásba. (A 2003-ban elhunyt pap legközelebbi munkatársa a most 85 éves Tímár Ágnes volt.)

A múlt feltárása és a szembenézés hosszú évszázadokra megalapozhatja az egyház megújulását – vélekedett Tímár Ágnes. Igaz, esetleg ahhoz is évszádokra van szükség, hogy ez teljes mértékig megtörténjen.

Szabó Gyula kitért a magyar állammal 1964-ben kötött úgynevezett részleges megállapodásra, amellyel szerinte a „Vatikán eladta az egyházat Kádár Jánosnak”. A plébános arra a következtetésre jutott, hogy amíg Róma nem néz szembe az elhibázott keleti politikájával, addig Magyarországon sem várható megújulás.

Nem szabad boszorkányüldözést folytatni – jelentette ki a plébános. Senkit nem akarnak vádolni, csak azt kérik, hogy az „érintettek” tartsanak bűnbocsánatot és vonuljanak vissza.

A katolikus papság körében Ungváry Krisztián öt, Szabó Gyula nyolc százalékra becsülte a pártállam idején beszervezettek arányát.

A rendezvényen több volt SZDSZ-es képviselő is szót kért: Dornbach Alajos, Mécs Imre, aki az előző ciklusban az MSZP képviselőjeként politizált, valamint Lotz Károly, a Horn-kormány közlekedési minisztere. Utóbbi felidézett egy legendássá vált történetet. 1990 tavaszán Tölgyessy Péter frakcióvezető alaposan megvárakoztatta a szabad demokraták képviselőcsoportját. A liberális frakcióvezető Antall József kormányfőnél járt, aki akkor kapott – feltehetően Németh Miklóstól, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnöktől – egy listát az ügynökökről.

Az MDF-es kormányfő magába roskadt, mintha még könny is csillogott volna a szemében – mesélte Tölgyessy elmondása alapján Lotz Károly. A jobboldali miniszterelnöknek nem pusztán azzal kellett szembesülnie, hogy saját pártjában milyen sokan álltak kapcsolatban a titkosszolgálattal. Valószínűleg ennél is jobban megviselte, hogy a katolikus püspöki kar tagjai szinte teljes létszámban szerepeltek a beszervezett ügynökök sorában.

Emlékeztetőül: másfél évtized múlva – 2005-ben, Szakértő ’90 címmel – megjelent az interneten egy 219 nevet tartalmazó ügynöklista, rajta számos katolikus és más felekezeti vezetővel. Az ismeretlen publikálók azt állították, hogy a lista nyers változata annak, amit hajdan Németh Miklós adott át Antall Józsefnek. Bár a listán pontatlanságok is szerepeltek, többek esetében bebizonyosodott, hogy a közölt információk fedik a valóságot. A tisztázatlan eredetű lista hitelességéről folyó vita azonban máig nem dőlt el. (Aki bevallja a múltat, nem kisebb lesz, hanem erkölcsi nagysággá válik – nyilatkozta Szabó Gyula a Népszabadságnak adott interjújában a botrány kirobbanása után.)

Az Egyházfórum mostani rendezvényén Ungváry Krisztián ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: önmagában az, hogy valakit beszerveztek, nem sokat jelent. Az igazi kérdés az, hogy ki mit csinált. Példaként egy már nyugdíjba vonult katolikus méltóság esetét említette, aki a történész szerint nyilvános szerepléseivel jóval többet ártott, mint azokkal a jelentésekkel, amelyeket ügynökként írt.

Szent István-bazilika